A mi kis falunk

Szabó Imre

A törés-zúzásról az ember azt gondolja, elsősorban városi jelenség. Ha valaki rendszeresen olvassa lapunkat, tényleg elsősorban ilyen helyekről kap efféle hírt. Logikusnak is tűnik, hogy a kisebb települések alulreprezentáltak ebben, hiszen ott mindenki ismer mindenkit, és aki kárt tenne valamiben, alighanem visszaretten, hiszen nyilván tudja, kinek a keze munkáját készül tönkre tenni.  

rongálás, vandálok, jegyzet
Vandál akció a virágládák ellen Fotó: földeáki önkormányzat 

De azért időről időre megesik ilyesmi a községekben is. Mint például most Földeákon: valaki kiborogatta az árvácskákkal gondosan beültetett virágládákat a helyi kultúrház előtt. A falu hivatalos oldalán erről megosztott facebook-bejegyzés alatt gyűlnek is szépen az ilyenkor megszokott, felháborodott, büntetést követelő, illetve a szülők felelősségét firtató hozzászólások. Ebből úgy tűnik, a vandálok faluhelyen is ugyanolyanok, mint másutt. A polgármester viszont azt gyanítja, a tettes nem helybeli volt. Azért gondolja így, mert a földeákiak valószínűleg tudják, hol vannak a térfigyelő kamerák – márpedig itt vannak.

Ebben a kérdésben ki fog derülni az igazság. Ha a tettes jelentkezik, ahogyan a polgármester kérte, akkor azért, ha nem, akkor meg a rendőrség deríti ki – a felvételt ugyanis csatolni fogják a feljelentéshez. Kíváncsi vagyok az eredményre.

Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy az ilyen facebook-bejegyzéseknek semmi értelme, mindjárt cáfolattal is tudok szolgálni. A poszt alatt egy hozzászóló – amúgy a szomszédos falu polgármestere – jelezte, nagyjából ugyanakkor, amikor a virágládákat borogatták, ellopták egy rokona kerékpárját a közelben lévő biciklitárolóból. Hozzátette, jó lenne, ha visszahoznák. Majd néhány óra múltán örömhírrel szolgált: meglett a kétkerekű.