Megalakul pénteken a szegedi közgyűlés

Alakuló ülést hívott össze a szegedi városházára pénteken reggelre Botka László. Nagy változások a baloldalon nem lesznek, azonban a polgármester javaslatára már két tanácsnoka is lehet a közgyűlésben városnak. A Fidesz-KDNP-ben szinte teljes sorcsere volt.

Suki Zoltán

Emlékezetes, hogy a nyári önkormányzati választáson újraválasztották Botka Lászlót, aki így újabb öt évig lehet a város polgármestere. A szegedi közgyűlésben ismét a Botka László-féle Összefogás Szegedért Egyesületnek lett többsége. A 19 egyéni választókerületből 18-at megnyertek. Kiskundorozsmát a Fidesz-KDNP-s Ruzsa Roland nyerte meg. Rajta kívül a korábbi jobboldali képviselők közül ketten maradtak, Német Ferenc és Korponyai Ernő.

Szegedi közgyűlés, polgármester, Önkormányzat, hivatal
Elkezdődik az újabb öt éves ciklus a szegedi városházán is. Fotó: Török János

Közgyűlés új képviselőkkel

A hatból az egyik listás helyet Botka László kihívója, Fülöp László vitte el. Szintén listán jutott be a a közgyűlésbe Kutyapárt két képviselője. Az összesen 27 képviselői helyből a többit a Botka László vezette Összefogás Szegedért vitte el.

Botka csapatában alig lesz változás, érdekesebb viszont, hogy a polgármester szeretne maga mellé egy új tanácsnokot. A pénteki közgyűlésen tárgyalják azt az előterjesztést, amelyben az szerepel, hogy Mihálik Edvin eddigi zöldtanácsnok mellé megválasztanák Fodor Antalt szociálpolitikai tanácsnoknak.

Több mint húsz éve

Botka László több mint 20 éve, 2002 óta vezeti a várost. A polgármester eredetileg az MSZP színeiben politizált, egy ideig a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is volt, de az a karrier nem tartott sokáig, lemondott a jelöltségről. Ki is lépett az MSZP-ből, és megalakította az Összefogás Szegedért Egyesületet. Az egyesület mögött van a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is.

Június 9-én tartották meg az önkormányzati választást az országban, azonban akkor még nem kezdhettek dolgozni a megválasztott képviselők. A most hivatalban lévő képviselő-testületek és polgármesterek megbízatása ugyanis október elsejéig tartott, úgyhogy az alakuló ülések következnek. Ezeket október 15-éig mindenhol meg kell tartani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában