Elindult a távfűtés Szegeden

Zökkenőmentesen indult a távfűtés a napokban Szegeden, csupán néhány helyről érkezett panasz a Szetávhoz.

Suki Zoltán

Fotó: Karnok Csaba

Alig több mint egy hete írtuk azt, hogy a hónap végéig szinte biztos, hogy nem kell még beindítani a távfűtést Szegeden. Ez nagyjából így is lett, aztán jött az időjárás és közbeszólt, úgyhogy az októbernek már teljes üzemben vágott neki a Szetáv. A városi távfűtőcég igazgatója lapunknak elmondta, hogy az indulás zökkenőmentes volt, lényegesen kevesebb panasz volt, mint pár évvel ezelőtt. Kóbor Balázs hozzátette, hogy persze most is voltak bejelentések, de elenyésző számban. 

Távfűtés, indulás, Szeged
Nem volt gond a távfűtés indulásával Szegeden. Archív fotó: Karnok Csaba

Jog is szabályozza a távfűtést 

A jogszabály egyébként azt írja elő, hogy a fűtést akkor kell elindítani, ha két egymást követő  két napon a napi középhőmérséklet 12 fok alatt marad, de a lakossági igényeket is figyelembe vehetik. Először általában a bölcsődék és óvodák szokták kérni a fűtés elindítását. 

Fontos, hogy aki nyáron elzárta a szelepeket, az nyissa meg, illetve ahol karbantartási munkák miatt leeresztették a rendszerből a vizet, ott az legyen újratöltve. A legtipikusabb probléma azt szokott lenni, hogy elmulasztják ennek a bejelentését és az első hideg napokon derül ki, hogy emiatt nincs fűtés a lakásokban. Ilyenből akadt idén is néhány. 

Ki kellett nyitni a szelepet

A fűtés indulása előtt a radiátorok szelepeit 5-ös állásra kellett nyitni és úgy is kellett hagyni. Erre azért volt szükség, mert a szelepek nyitásával jelentősen növelni lehet a fűtésindítás előtt végzett légtelenítési munkák hatékonyságát, elősegítve a zavartalan fűtés szolgáltatást. Amennyiben a szelepek zárt állásban maradtak, a szakemberek hiába végzik el a légtelenítést, a radiátorokban rekedt levegő a szelepek nyitásával problémát okoz az épületek teljes fűtési rendszerében megakadályozva azt, hogy fűtésindulást követően a lakók a lehető legrövidebb időn belül élvezhessék a meleget. 

Épül a rendszer

Mint arról már sokszor beszámoltunk, a szegedi távfűtési rendszer az elmúlt években nagy átalakuláson ment keresztül. Itt épül Rejkjavik után Európa második legnagyobb geotermikus rendszere: 2019 óta 9 termelő és 18 visszasajtoló kutat fúrtak a városban, hogy a távfűtéshez használt gáz jelentős részét ki lehessen váltani megújuló energiára. Jelenleg már az utolsó két kör épül.

A kazánházakban fűtőközegként szolgáló termálvíz idén a gázszükséglet több mint 30 százalékát váltja majd ki. Amikor pedig már minden kút teljes kapacitással működik majd, ez az arány 45-50 százalék lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában