Rekordot dönt az idei évadban a Szegedi Kortárs Balett

Október végén Párizsban, novemberben Brüsszelben vendégszerepelnek a szegedi táncművészek. A Szegedi Kortárs Balett új rekordra készül az évadban.

Delmagyar.hu

Tavaly 105 előadással csúcsot döntött a Szegedi Kortárs Balett. Echéry-Pataki András igazgató azonban az idei évadban új rekordot vetített előre a társulat közleményében. Csak december végéig 24 alkalommal állnak színpadra, ez a szám tavaly egész évadban volt 25.

Hattyúk tava, Szeged, Kortásr balett
Párizsban, a Le 13eme Art Színházban 6 előadásban játssza a Szegedi Kortárs Balett a Fekete hattyút. Fotó: Karnok Csaba

Juronics Tamás művészeti vezető kiemelte, hogy mindez komolyan igénybe veszi a társulat munkabírását és erejét. Hozzáfűzte azt is, hogy az előadásaik telt házzal futnak, tavaly több mint hatvanezer nézőt tudtak megszólítani.

Már augusztusban elkezdték a munkát, a Carmina Burana előadással Tatán, Sopronban és Debrecenben is felléptek. 

Az évad első félévében a mesék kapják a főszerepet. A Hamupipőkét Szegeden és a Müpában is játsszák, majd Csajkovszkij klasszikus mesebalettjét, a Diótörőt állítják színpadra formailag teljesen megújítva. A Carmina Burana és a Fekete hattyú mellett a Vadakat, Bolerot és a Bernarda Alba házát is továbbjátsszák, a Lear pedig január végén kerül vissza a színpadra.

Tavasszal bemutatják Juronics Tamás koreográfiájával a Jelenetek egy házasságról táncjátékot, amelynek jövő őszi, külföldi turnéjával kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések. Echéry-Pataki András arról is tájékoztatott, hogy egy másik, nagyszabású élőzenekaros produkcióról is tárgyalnak, ehhez hazai és nemzetközi partnereket keresnek.

Október végén Franciaországba indulnak, ahol két hétig Párizsban, a Le 13eme Art Színházban lépnek fel. Hat-hat előadásban játsszák a Carmina Buranát és a Fekete hattyút. November második felében Helsinkiben, a Savoy Színházban vendégszerepelnek a Diótörővel, majd Brüsszelben játsszanak, ahol a Cirque Royalban már többször zajos sikert arattak, ott a Carmina Buranát, a Fekete hattyút és újdonságként a Diótörőt láthatja majd a közönség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában