Hidegvérrel

Több okból sem vezetek autót, sem motort, semmit, amihez nem csupán gyors, lehetőleg érzelemmentes, higgadt döntések kellenek. Legtöbbször – a legrosszabb helyzetben – az utóbbi ment életet. Tudom, hogy a vezetési tapasztalat feltétel, mint a kétütemű fűkaszát hajtó benzinhez kevert 2T olaj, de van az a helyzet, amikor önmagában az is kevés. 

Hidegvér – mondja a tapasztalt gépjárművezető-oktató arra a kérdésre, mit lehet tenni, ha egy vad a sűrű bozótból a pillanat tört része alatt az autó elé ugrik. A szakember szerint mindig az utolsó pillanatban, rendszerint féktávolságon belül. És még csak száguldani sem kell. Az ütközés az útra kiugró vaddal, lakott területen kívül 90 kilométer per óra sebességgel haladva, az esetek kilencven százalékában elkerülhetetlen.

A vadveszélyt jelző táblákat figyelve, 10-20 kilométer per óra sebességgel csökkentve a tempót, megelőzhető a baj; megfelelő követési távolsággal és felkészülve egy esetleges elkerülő manőverre. Mégis van, aki a következmények latolgatása nélkül hajt inkább az árokba, mintsem elgázolja az állatot, netán a másik sávba kormányozza az autót, frontálisan ütközve a szembejövővel.

Motoros barátok több tízezer biztonságosan levezetett kilométer után határozottan állítják: mindig úgy, olyan figyelemmel és éberen kell vezetni, mintha mindenki más éppen téged akarna megölni az úton. Egy bekötőútról kikanyarodó traktor, egy rosszkor, rossz ütemben előző autó, egy tötymörgő sofőr, egy bokorból kiugró több mint százkilós vadállat. 
Figyelem, tapasztalat és hidegvér. Akiben az utóbbiból nincs elég – állítom ezt már én –, annak talán nem is kellene volán mögé ülnie. Olyat is hallottam már, hogy ha saját képességeiket a mostaninál jóval többen kérdőjeleznék meg, talán kevesebb lenne a baleset.