Örök barátság

1 órája

Újra találkoztak a régi csajok és csibészek

A mai napig összetartanak a barátok.

Imre Péter

Volt az 1960-70-es években Hódmezővásárhelyen egy rendkívüli összetartó baráti társaság, amely manapság is rendszeresen randevúzik, és régi csajoknak és csibészeknek nevezik magukat.

baráti találkozó, találkozó, összejövetel
A baráti találkozó résztvevői a csoportképen. Fotó: DM

Találkozni a régi, fiatalkorú barátokkal mindig nagy öröm. Huszonnyolc esztendeje, 1996. november 22-én volt az első találkozónk, azóta egy évben sem maradt, maradhatott el. Annak idején együtt jártunk sporteseményekre, strandolni, kerékpárral Mártélyra a Tiszához, húsvétkor Csarmaz Ernő fiákerével locsolkodni a lányokhoz, valamint a Piramis és a Nevada zenekarok bulijaira

 – idézte fel a történteket, a kellemes emlékeket Simon Sándor, az összetartó társaság, közösség egyik tagja.

Akadt, aki hosszú évekig külföldön, Kanadába élt. Császár Istvánt és párját, és Balogh Vanda Erzsébetet emléklappal köszöntötték a Vuk Sörözőben tartott összejövetelen, amelyen gyertyagyújtással emlékeztek idén elhunyt barátaikra: Dávid Ferencre, Nagy Pálra és Joó Józsefre.

Ezúttal is felelevenítettük akkori élményeinket, csínytevéseinket, és a jó hangulatú összejövetel végén azzal búcsúztunk egymástól, hogy folytatva a hagyományt, jövőre újra találkozunk. És reméljük, hogy még jó sokáig...

 – tette hozzá Simon Sándor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában