2024.09.09. 17:05
Szorosabbra fűzte együttműködését a vármegyei kormányhivatal és az SZTE – Galéria
Együttműködési megállapodás köttetett a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal és a Szegedi Tudományegyetem között. A kooperáció gyakornoki programot, közös kutatást és információátadást, valamint jótékonysági akciókat is magában foglal.
Fotó: Gémes Sándor
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal részéről Salgó László Péter főispán, a Szegedi Tudományegyetem részéről Rovó László rektor és Fendler Judit kancellár írt alá több dimenziós együttműködési megállapodást hétfőn az SZTE Rektori Hivatalában.
Rovó László az egyetemnek a régió fejlődésében betöltött kulcsszerepét hangsúlyozta, amely misszió a tudásgyűjtés és a kiválóság képzése mellett az SZTE egyik legfőbb vállalása kezdettől fogva. Rámutatott, hogy az SZTE kiválóságát jól bizonyítja, hogy több mint 25 ezres hallgatói létszámával a harmadik legnépszerűbb egyetem hazánkban, és a nemzetközi rangsorokban is előkelő helyeken, a magyarországi egyetemek között mindig az első háromban jegyzik.
Salgó László Péter azzal folytatta, hogy a Szegedi Tudományegyetem a régió legnagyobb foglalkoztatója. Elmondta, hogy minden negyedik Csongrád-csanádi lakos nem a vármegyében született, idevonzásukban az SZTE szerepe vitathatatlan.
A szegedi egyetem az élet minden mozzanatát lefedi a térségben. Ennek a kormányhivatal is megfeleltethető, hiszen a születéstől a halálig elkíséri az embereket. Ha megnézzük az egyetem és a kormányhivatal tevékenységét, akkor is azt látjuk, hogy a két területet meg tudjuk feleltetni. Már megtaláltuk azokat a csatornákat, ahol egymással kommunikálnunk kell
– fogalmazott a főispán.
Szorosabbra fűzte együttműködését a vármegyei kormányhivatal és az SZTE – Galéria: Gémes Sándor
Az együttműködés legfőbb dimenziói között említette a gyakornoki programot, a tudásmegosztást, a közös kutatást és információátadást.
Nagyon fontos elem továbbá az együttműködés a jótékonysági rendezvényeken. Az idei évben is együtt szerveztük az Ágota futást, amit a jövő évben is együtt fogunk. A hallgatók gyakorlati idejüket tölthetik a kormányhivatalnál, megszerezhetik a szükséges ismereteket. Hosszú távú célunk pedig, hogy ne csak a kötelező szakmai gyakorlatra fogadjuk a hallgatókat, hanem azt követően is. Szintén fontos elem, amit az Állam- és Jogtudományi Karral már kialakítottunk, a diákkörök fogadása. Illetve, ha az egyetemnek kutatási témája van, amihez kapcsolódóan a kormányhivatalnak van információja, lehetőséget biztosítunk arra, hogy ezt a tudást felhasználják a kutatási témákhoz
– mondta el a főispán.
Szegedi hírek
- Egyik végletből a másikba esett az időjárás
- Szomorú, de keveset tudunk tenni a haldokló fecskékért
- Szegediek is segítik a dunai árvízi védekezést
- Ezek voltak a legfontosabb események vasárnap a delmagyar.hu-n
- Kéttannyelvű, nemzetközi osztály indul jövőre a Báthory-gimnáziumban