Lottóláz

Nem rossz az idei év szerencsejátékos szemmel: a lottó 67 éves történetének legnagyobb nyereményét, 6,52 milliárd forintot februárban vitték le, de az eheti főnyeremény, az 5,7 milliárd meg némi „apró” sem hangzik rosszul. Ez az összeg egyébként a valaha volt harmadik legnagyobb. 

Így valószínűleg hétvégére ismét felszökik a lottóláz, mert általában, ha rekord körüli összeg jár a telitalálatos szelvényért, akkor azért csak elmorfondírozik az ember, hogy megéri rááldozni néhány száz forintot a lehetőségre.

Még akkor is, ha sejtjük is, igen szerény az esély arra, hogy a kilencvenből pont eltaláljuk az öt nyerőszámot. De hogy valójában milyen picuri a sanszunk, azt lehet, hogy nem is tudjuk. Pedig az öttalálatos elméleti esélye körülbelül 1 a 44 millióhoz, azaz ha csak egy szelvényt veszünk, akkor alig 0,0000023 százaléknyi reménysugárban bízhatunk, hogy megütjük a főnyereményt.

Konkrétan arra nagyobb az esély, hogy belénk csap a villám, mégis kedvesebb eljátszani azzal a gondolattal, hogy mire költenénk az egyébként józan ésszel szinte fölfoghatatlan összeget, minthogy milyen érzés lenne, ha 30 ezer amper szaladna át rajtunk. Ezt egyébként meg lehet érteni, nehezen tudom elképzelni azt az élethelyzetet, amikor valaki arról fantáziálna, hogy belé csap a villám.

Bár lehet, hogy a hirtelen ránk szakadó hatalmas vagyon, no meg azzal járó hercehurca és tennivaló, valamint a semmiből előbukkanó régen látott rokonok és önjelölt üzleti tanácsadók is közel olyan kellemetlenek – ha nem is olyan halálosak – tudnak lenni, mint egy villámcsapás.

Ennek ellenére azért lehet, hogy én is megkockáztatok egy szelvényt. A mondás úgy tartja, hogy a pénz nem boldogít. Ha nyerek, majd elmesélem, igaz-e.