JEGYZET – Jönnek a magyarok

Most komolyan, mi abban a baromi érdekes, hogy 22 szőrös lábú fickó szaladgál egy bőrgolyó után egy réten? Sajnos ezt én sem tudom elmagyarázni, mert ezt tudni nem, csak érezni lehet. Akkor pedig, ha az említett fiatalemberek felének a szíve fölött a magyar címer feszül, máris egy egészen más dimenzióba kerül a dolog. Az már nem csak egy sima focimeccs, hanem a nemzet csapatának a szereplése.

Ez a csapat összefog 15 millió magyart. Ez a csapat megmutatja, mi a küzdeni tudás. Ez a csapat büszkeséget ad és példát mutat. És ez a csapat megérdemli a szeretetet.

Legutóbb volt szerencsém Debrecenben látni a válogatottat az Izrael elleni Eb-főpróbán. Ezernyi gyerek volt a stadionban, kisfiúk és kislányok ültek apjuk nyakában vagy fogták anyjuk kezét, és mind-mind mezben volt, arcukon piros, fehér, zöld csíkok, kezükben magyar zászló. Hál’ Istennek az utóbbi évek jó szériájának köszönhetően már nem Ronaldok és Messik akarnak lenni a kicsik, hanem Szoboszlaik.

Kell ennél több? Van ennél nagyobb siker, minthogy ez a válogatott az oly sok évnyi bénázás és megaláztatás után visszaadta a szurkolók hitét és büszkeségét?

A következő fejezetet szombattól írhatják a fiúk. Délután 3-kor megbénul az élet, leáll a forgalom és mindenki a tévék vagy a kivetítők előtt nézi majd, ahogy pályára lép a magyar válogatott.

A végeredményt nem tudom, de azt igen, hogy megalkuvás nélkül fognak nekimenni az ellenfélnek, akárki is jön majd szembe velük a pályán, és azt is, hogy az utolsó hármas sípszó után is büszkék lehetünk majd rájuk. És magunkra is, mert olyan szurkolói egyik válogatottnak sincsenek, mint a miénknek.

Milliónyi torokból zúg a Himnusz, zászló-erdő leng és tombol a ria-ria-Hungária. Reszkess, Európa, jönnek a magyarok!