13 órája
Kőkuti Attila maradt a kamarai elnök
Megtartotta tisztújító küldöttgyűlését a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara. Az elnök és az alelnökök is maradtak posztjukon.
A gazdasági kamarákról szóló törvényben meghatározottak szerint 4 évente választásokat kell tartani a kamaráknál. A 2020 őszén megválasztott testületek négyéves ciklusa idén szeptember végén lejár, ezért a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara térségi és tagozati választásokat tartott az elmúlt hetekben, szeptember 23-án pedig megtartotta tisztújító küldöttgyűlését, melyen megválasztották a kamara tisztségviselőit is. A következő 4 évben is Kőkuti Attila, a hódmezővásárhelyi Tornádó International Jármű- és Gépgyártó Kft. ügyvezetője tölti be az elnöki tisztséget. Mint elmondta, továbbra is cégszerűen irányítják a kamarai szervezetet, tehát csapatmunkában készül üzleti terv a működéshez, amit a kamarai tisztségviselők fogadnak el, vagy javaslatot tesznek annak módosítására. Emellett továbbra is számos rendezvényt, előadást szervez a kamara, gyakran ingyenesen.
A mostani választásokat követően az alelnökök személye is változatlan maradt: az ipari tagozat esetében Gellért Ákos, a Naturtex Kft. ügyvezetője, a kereskedelmi tagozat esetében Palotás Sándor, a Dél-Farm Kft. vezetője, a szolgáltatási tagozatnál Tóth Gábor, a PC Trade Systems Kft. ügyvezetője, míg a kézműipari tagozat esetében Török László, a Török Kulcsszervíz tulajdonosa maradt az alelnök. A térségi elnökök között egy változás történt, a csongrádi térség elnöki pozícióját már nem Horváth János, hanem Bozó Tamás tölti be. Ugyanakkor Horváth János megkapta a csongrádi térség tiszteletbeli elnöke címet. A hódmezővásárhelyi térségben Hajdú József, a szentesi térségben Nagypál Szilárd, a makói térségben Gergely Gábor, a mórahalmi térségben Fehér Éva, míg a kisteleki térségben Fekete Istvánné maradt az elnök. A 60 fős küldöttgyűlésben 22 személyi változás történt, ezúttal főként fiatalokat választottak kamarai küldötteknek. Ez egy korábban elhatározott koncepció része volt, mely a kamara megújítását, fiatalítását szolgálja.