9 órája
Előadás-sorozat indult Szegeden a civil szervezetekről
Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár és Turi László, az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység parancsnoka nyitotta meg a civil szervezetek működése iránt érdeklődő egyetemistáknak szóló kurzust. Az előadás-sorozat a praktikus ismeretek mellett a civil szerepvállalást is népszerűsíti.
Szalay-Bobrovniczky Vince, a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Turi László, az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység parancsnoka tartott előadást a Szegedi Tudományegyetemen indult kurzuson. A kérdések megválaszolása után a jelenlévők Vitóval, a mentőkutyával is megismerkedhettek. Az előadás-sorozat a civil szervezetek világát, a civil szervezetek létrehozásának és működtetésének módozatait mutatja be az ősz folyamán az egyetemistáknak, valamint a praktikus ismeretek mellett a civil szerepvállalást népszerűsíti.
„Az e félévben a Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni? alcímet kapott, vendégelőadók közreműködésével zajló kurzus legfőbb célja az, hogy felhívjuk a hallgatók figyelmét a civil szervezetek által hordozott értékekre, értékteremtő folyamatokra, tehát az állampolgári mentalitáskultúra kompetenciáinak fejlesztése, enkulturáció és értékszocializáció” – mondta el Jancsák Csaba egyetemi docens, tantárgyfelelős.
Az egyetemi kurzus a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatok államtitkárság a Szegedi Tudományegyetem Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpont, valamint a JGYPK Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék együttműködésében valósul meg.