Progresszív utálat -JEGYZET

Kell-e mindenről gondolnunk valamit manapság? Vagy: kell-e azért mindenről gondolnunk valamit manapság, mert ez a trend? És az, hogy gyakran konkrét ismeretek, tudás, tapasztalat nélkül, csak úgy, érzelmektől vezérelve, zsigerből véleményezünk, az gondolás vagy ítélkezés? Őszinteség vagy rosszmájúság? Nyíltság vagy kekeckedés? Vajon hányszor törünk a téma belsejébe mélyfúrással, vagy ülünk fel az első információs morzsára, gyűlölet- vagy imádatcunamira önkontroll és szusszanás nélkül? 

Mert minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a RePontok szarok, a kubikgödröket inkább betemetni kellene, a gólyákat aszályban vödörből KELL itatni, állatkínzó aki nem ment galambot, a természetvédőnek meg kutya kötelessége minden sérült állatot megmenteni. A hangos gyerek tuti neveletlen, a különc az idióta, a spontán meggondolatlan, jó pálinkát pedig – a Dél-alföldön legalábbis – mindenki tud főzni. A sportkommentátor pedig tévedhetetlen és mindentudó. Talán nem is ember ilyetén. 

Hosszú időn át soha nem olvastam el a facebook bejegyzések alatt kommenteket. Közben figyelem magam, hova intéznék egy balhorgost én magam is, odébb egy verbális fülest, egy gizda szócsatát. És érzem, miként bekerít az ádáz hangulat, kirontok a házból és lenyomom a szomszéd torkán az órák óta óbégató flexet. Ám minél többször olvasom, annál inkább unom. Nem olyan ez mint a progresszív relaxáció? Megfeszít, majd kienged. Megfeszít, kienged. Sok gyakorlással szorongás kuka, ahogy az utálkozási hajlandóság is.