Község, közösség

Kedden este elmentem a balástyai Vadásztanya vendéglőbe, ahol falunapi egyeztetést tartottak, különös tekintettel a zöldség- és virágfesztiválra, amit újra meg szeretnének rendezni. Rengeteg ötlet, javaslat hangzott el, számomra megvalósíthatatlanul sok. Kívülállóként éreztem így, főleg, hogy egy hónap múlva, a falunapokon akarják tetszhalotti állapotából felkelteni a 20 éven át megtartott népszerű eseményt.

Ingattam a fejem, tamáskodtam, morogtam magamban, hogy ennek semmi értelme, ilyen rövid idő alatt az elhangzottakat, megfogalmazottakat úgysem lehet letisztázni, végleges formába önteni. Ezt Illin Klára kolléganőmmel, a balástyai média képviselőjével osztottam meg, bizonygatva, igazam van, ez lehetetlen. Rám nézett és csak annyit mondott: Megoldják, ne aggódj, nem ismered őket, mindig megoldják. Tovább próbáltam érvelni, hogy jobb lenne most csak elkezdeni az előkészítést, a szervezést és jövőre szépen, nyugodtan megvalósítani. Erre már csak legyintéssel reagált. Figyeltem, lassan tisztult a kép. Odasúgtam neki: kezdek hinni az igazában.

A buszmegállóhoz sétálva jöttem rá, mire gondolhatott. Az emberek, a lakosok összefogására, a közösségre (ezt magam is tapasztaltam már). Talán nem véletlen, hogy a magyar nyelvben mindössze két betű a különbség a község és a közösség között. Balástya község – és közösség is. Mindenki ismeri a másikat, tudja mire képes, milyen ügyben lehet hozzáfordulni. És talán minél kisebb egy település, annál jobb közösséggé válhat. Hogy is mondta Antal Imre atya? „Nagy hely nem ott van, ahol sokan élnek, az a legnagyobb hely, ahol a közösség tagjai szeretik egymást.” És összetartóak, tenni akarnak – teszem hozzá. Erre utaltál, Klári?