Hontalanul

Tombol a kánikula és ezekben a napokban mindenütt hasznos tanácsokkal találkozik az ember. Például, hogy gondoskodjunk a megfelelő folyadékbevitelről, illetve hogy egymásra is figyeljünk oda. Ez utóbbi különösen megszívlelendő, hiszen a hőségben bárki rosszul lehet, ami aztán akár végzetesnek is bizonyulhat. A szakemberek azt is hangsúlyozzák: házi kedvenceinkről is gondoskodjunk, legyen előttük mindig friss víz és tudjanak árnyékba húzódni – a legjobb, ha odabent hűsölhetnek.

De mi lesz a kóbor állatokkal? Azokkal, akiket kidobtak, mert nem kellettek, megunták őket vagy eleve az utcán születtek? Ha szerencséjük van, árnyékot esetleg találnak, inni viszont ilyen száraz időben aligha tudnak. Sehol egy pocsolya, az árkok is porzanak. Arra már az állatvédők hívják fel a figyelmet, hogy gondoskodjunk róluk is. Ha az otthonunk közelében találkozunk eggyel, legalább adjunk neki inni. 

Hasonló felhívást egyébként télen is hallhatunk, csak ellenkező előjellel. Akkor azt kérik a jóakaratú emberektől, hogy legalább valamilyen zárt melléképületbe engedjék őket be éjszakára, hogy túlélhessék a leghidegebb órákat. Azt gondolom, a szerencsétlen sorsú négylábúakra ugyanúgy figyelnünk kell, mint embertársainkra. Mindez azért jutott eszembe, mert soraimat a hontalan állatok világnapján írom. Abba is belegondolva, mennyire szomorú, hogy egyáltalán szükség van ilyen napra...

A legjobbat persze azzal tesszük egy utcán élő állattal, ha az ellátásáról úgy gondoskodunk, hogy befogadjuk. Mi ezt eggyel megtettük – tanúsíthatom, érdemes: nála hálásabb, kedvesebb kutyát még soha nem láttam.