Arccal a kassza felé

Az imént néztem végig, amint a befutó után a triatlonosoknál nem az aranyérmesről szólt minden, hanem a kilencedik helyezett kanadai versenyzőről, aki a célbaérés után előbb eltántorgott két-három, a földön ülő és/vagy fekvő sportoló mellett, majd kiadta magából a gyomra tartalmát. Élő adásban.

Aktív sportoló koromból emlékszem olyanra, amikor annyira meghajtottam magam, hogy hányingerem lett. De ez egyrészt általában a nyári pihenők utáni első edzéseken fordult elő, nem a csúcsforma idején, másrészt nem hánytam, és pláne nem tízszer, mint a kanadai sportoló. Mindezt azután, hogy bárki, akiben a józan paraszti ész valaha csak egyetlen percre látogatást tett, pontosan tudta, hogy nem kellene a Szajnában versenyt rendezni. Nem kellene úszóversenyt rendezni a világ egyetlen nagyvárosának egyetlen folyójában sem. Mármint úszóversenyt, a szörf vagy a motorcsónak nyilván mehetne.  

Ezek a folyók ugyanis jellemzően nem tiszták. Nyilván lehet tenni ellene, nyilván Párizsban is tettek ellene, de a józan paraszti ész tényleg azt mondatja, hogy ehhez valószínűleg évek kellenek. Értem én, hogy marha látványos dolog, hogy a rajtnál látszik az Eiffel-torony és a Pont Neuf, de az olimpia most akkor már hivatalosan sem a sportolókról és az ő teljesítményükről szól?

A legutóbbi jegyzetemben azon akadtam ki, hogy szemmel láthatóan kizárólag a pénz számít, amikor arról hoznak döntést, hogy melyik sportág kerüljön ki az olimpiáról, vagy éppen be. A jelek szerint viszont a sportolók testi épsége sem számít.

Nagy összegben merem lefogadni egyébként, hogy a franciák az olimpia után kísérletet tesznek majd a Szajna tisztán tartására. Az ugyanis csak vinné a pénzt, nem hozná.