Áldassék a nagyik neve

Nem túlzás, egy legalább nyolc színben játszó excel táblázatra van szükségünk, hogy nyomon lehessen követni nyáron azt, hogy ki merre jár a családban. Mikor van itthon az én gyerekem, a feleségem gyereke, a mi gyerekeink; ebből a népes kompániából ki, mikor, kivel utazik nyaralni, milyen táborba megy, ezen felül pedig a felnőttek mikor dolgoznak vagy éppen mikor vannak szabadnapon.

Mivel az utóbbi színkódja fordul elő legritkábban a már említett táblázatunkban, ezért lényegében a nyár egy folyamatos logisztikai bravúr, egy véget nem érő bűvészkedés, hogy valahogy megoldjuk, hogy egy időben egy helyen legyen némi felnőtt meg a gyerekek túlnyomó többsége.

Tényleg jól jönnek a táborok, de egyrészt azt sem akarja az ember, hogy a június közepétől augusztus végéig csak hétvégente lássa a gyerekeit, másrészt pedig egy egész nyáron átívelő tábor-túrát a Jóisten se győzne pénzzel.

És amikor a szülők dolgoznak, a gyereksereg viszont itthon garázdálkodik, akkor jönnek képbe a jóságos nagyszülők. Áldassék a nagyik neve, hozsánna a nagypapáknak.

Aki hozzánk hasonló szerencsés helyzetben van, azaz még jó formában vannak a szülei, valamint nem a világ másik felén laknak, az egy felbecsülhetetlen erejű csodafegyverrel tudja felvértezni a logisztikai szörnyetegek ellen csatába vonuló seregét.

Mert a nagyi kertjében bújócskázással eltöltött idő lesz a nap fénypontja, a mama lekváros kenyere pedig bármelyik éhségtől megvadult gyerkőcfalkát kezesbárányokká változtat. A tatával bütykölni a szerszámos kamrában a legjobb csapatépítő, a papával megnézni, hány tojást tojtak a tyúkok pedig többet ér bármelyik bioszkönyvnél.

Köszi mindent, nagyszülők, nélkületek nemcsak a nyár, de az élet is sokkal nehezebb lenne.