A semminél jobb?

Anya- és bababarát szülészet, ahol lehet, hogy még szakorvossal sem találkozik a vajúdó nő. Pont olyan háborítatlanok a körülmények, mintha otthon szülne, de azért mégis intézményben van. Nagyjából ez az a kép, amit idealizáltan felfestettek azzal kapcsolatban, hogyan néz majd ki az I-es progresszivitási szintű szülészet, amelynek bevezetését tervezi a Belügyminisztérium. Legyünk azonban őszinték: elsősorban ez arról szól, hogy olyan településeken is lehessen újra szülészet, ahol eddig a progresszivitási szint előírásainak nem tudtak megfelelni, azaz nem volt elég szakember. Így most már az sem kell, a kismamák számára pedig megnyílik a lehetőség, hogy saját településükön hozzák világra gyermeküket.

Hogy ez jó vagy rossz? Azt gondolom, attól függ, ki milyen szemüvegen keresztül nézi. Létrehozunk szülészeteket, ahol előfordulhat, hogy ha probléma adódik, nincs elérhető orvos, aki azonnal szakszerű segítséget tud nyújtani? Egyértelműen rossz. Lehetőséget biztosítunk az anyukáknak, hogy ne kelljen vajúdva utazniuk a legközelebbi kórházba vagy klinikára, netán ne otthon szüljenek kényszerből, hanem egészségügyi intézményben? Egyértelműen jó. Ahogy minden, ez sem fekete vagy fehér. Lesznek, akiknek ez jó megoldás lesz, és olyanok is, akiknek nem.

És persze a részletek is fontosak: például hogy egyáltalán lesz-e döntési helyzetben az édesanya, hogy magasabb progresszivitási szintű ellátóhelyre menjen, vagy helyrajzi kérdéssé válik, kinek milyen szülészet jut. Igaz, jelenleg az a helyrajzi kérdés, hogy jut-e helyben szülészet vagy sem. Így akár le is egyszerűsíthetjük egyetlen kérdésre a problémát: a semminél a valami vajon jobb-e? Ezt pedig valószínűleg azok tudják megválaszolni, akik ebben a leginkább érintettek, vagyis akiknek jelenleg semmijük nincsen.