Nyárutó

Tombol a kánikula, alighanem idén utoljára. Most, miközben ezt a jegyzetet írom, a ventilátor fújja rám a kellemesen hűvös levegőt. Klíma nálunk nincs, és egyelőre nem is lesz. Arra a néhány forró hétre, úgy gondolom, nem éri meg beszerelni, hiszen egy viszonylag vastag falú, téglaépítéses házban lakunk, ami előtt árnyas lombú fák is állnak. Ha lehúzzuk a redőnyt, a nyár legnagyobb részében elviselhető a meleg. Ha mégsem, jöhet egy gyors zuhanyozás, ami egy időre lehűti az embert.

Hogy ez meddig lesz elég, nem tudni. Sokfelé lehet arról olvasni, hogy az egészen közeli jövőben tovább fog melegedni az itteni éghajlat, és a most kiugrónak számító hőmérsékleti adatok átlagosak lesznek. Gyerekkoromból mindenesetre emlékszem a mostaninál is forróbb napokra – az is előfordult nem egyszer, hogy a negyedik emeleti panellakásban már hiába nyitottuk meg a csapot, nem folyt a víz. A jóslatok és az emlékek mindenesetre arra intenek: érdemes átgondolni, miként lehet felkészülni a mostaninál is nagyobb kánikulára a későbbiekben.

Persze rövidebb távon is érdemes készülni – a hamarosan beköszöntő, magasabb fűtésszámlával együtt járó hűvösebb évszakra, amikor majd egyfajta nosztalgiával fogunk visszagondolni a mostani forróságra. Kár, hogy a mostani hőmérsékletből nem tudunk eltenni a hideg napokra. Addig azonban ne panaszkodjunk a hőségre, inkább használjuk ki a nyár ajándékait: ha tehetjük, utoljára még strandoljunk egyet, esetleg nyaljunk el egy fagyit. Így lesz mire emlékeznünk ősszel, télen.