Strandolás

Akkora uborkaszezon van, főleg vidéken, hogy épp itt az ideje igazán szórakoztató dolgokról is beszélni. Például, hogy miként fulladtam bele majdnem a mezőtúri strand nagymedencéjébe még óvodás koromban. Úgy volt, hogy nagyapám szinte minden nap lejárt a strandra, és az „öregek” medencéjében ücsörgött, órák hosszat. Sokáig így csináltam és is, nem mozdultam mellőle. Egyszer azonban erőt vett rajtam a gyermeki kíváncsiság vagy a hülyeség, és elhatároztam, hogy kipróbálom a nagymedencét. Mivel nem tudtam úszni, célszerű volt azonnal egy fejessel próbálkozni, hiszen a többiek is azt csinálták. És innen már csak az emlékek jönnek. Olyan jól sikerült a fejes, mint egy olimpikonnak, csak éppen a visszafordulás nem jött össze. Ahogy emlékszem, legalább tíz percet lehettem fejjel lefelé a vízben, pedig nyilván csak másodpercek lehettek, azt sem tudom, ki halászott ki, annak innen is köszönöm. A lényeg, hogy azóta is rettegek a víztől. Később még beírattak Gyomán úszótanfolyamra, de Cs. Nagy tanár úr visszaadta a pénzt, azt mondta, hogy teljesen reménytelen vagyok. A vicces az egészben pedig az, hogy vágyok én a vízre, imádom nézni a folyókat meg a tavakat, csak azért belemenni nem mennék egyikbe sem.

És, hogy miért írtam le ezeket? Most volt a Strandok Éjszakája, ami az egyik legjobb nyáresti program lehet egyébként. Kollégáim megírták, hogy pénteken a mórahalmi fürdő szervezett programokat, szombaton pedig Makón és Szegeden is zenés-vizes buli volt. Gondolhatják, milyen jó volt a hangulat az összes helyszínen! Nekem meg az ilyenekből kell kimaradnom.