Kukoricakommunizmus

Szinte naponta teszem meg az Orosháza és Hódmezővásárhely közötti utat. Észreveszek mindent, ami változott, de azt is, aminek nem kellett volna megtörténnie. Most például azt, hogy lopják a „tejes” kukoricát. Kicsiben, fazéknyi méretben, de lopják.

Pár napja, amikor a 47-esen egy bálaszállító pótkocsis traktor mögötti sorban cammogtam, egy párt láttam, amint éppen kijöttek egy táblából, annyi kukoricát magukhoz ölelve, amennyit csak bírtak és pakolták a kerékpárút szélén leállított biciklijük kosarába. Nem sokkal később autóst is észrevettem egy lehajtóban, az ő kezében is volt kukorica. Ma reggel meg, még mielőtt berobbant volna a hőség, egy férfi és egy nő suhant biciklivel a kerékpárúton, a kosarukból kilógó kukorica „haja” csak úgy lobogott a menetszélben.

Elmeséltem egy gazdának, akinek szintén forgalmas helyen van a kukoricatáblája. Azt mondta, a szélső sorokat nála is lopkodják.

„Egyszer tetten is értem egy ilyen párt, több fazéknyi kukoricát szedtek. Amikor számon kértem őket, a fickó kiabált, hogy ugyan, mit számít az a pár cső, mikor »Nektek, parasztoknak a bőrötök alatt is pénz van?« Végül ledobták a földre a csöveket, de akkor már a nő is ordított, hogy »Rohadjon rád a kukoricád!« és elmentek. Én meg mit tehettem? Hívjak rendőrt? Kiröhögnek, elvégre kis érték. Igen, csak ha mindenki visz belőle, aki arra jár, akkor már sok kicsi sokra megy! Egyébként nagyon bosszantó, nem is annyira az érték, hanem maga az elv. Mondja már meg valaki, mi ez, kukoricakommunizmus? Ami az enyém, az a tiéd is? Nem tudom, mit szólnának ezek, ha leszerelném a kocsijuk egyik kerekét és elvinném, elvégre nekik marad még három… Naná, hogy teli torokból üvöltenék, hogy »Tolvaj!” Én is üvölteném, de ezt nem akarja meghallani senki…”