Hurrá, itt a nyár!

A címbeli felkiáltás furcsa lehet, hiszen lassan már az első nyári hónap, a június végén járunk. Akad azért két érv mellette. Az egyik, hogy sulisként a vakációtól számoltuk a szünet, a nyár kezdetét, az utolsó betű pedig nem is oly’ régen, június 16-án íródott a táblára. A másik, hogy az utóbbi napokban köszöntött be a kánikula, a tartós 30 fok feletti hőmérséklet, csütörtökön 36, pénteken 37 fok várható. Nyár, strand – másutt nem is lehet kibírni.

A szeptember 1-ig tartó vakációt már említettem. Ezekhez az önfeledt nyarakhoz kötődnek talán a legszebb emlékeink, de a Top 10-ben biztosan ott vannak. Amikor nincs feladat, nem kell magolni másnapra, dolgozatra, feleletre készülni és a szüleink sem „harapták le a fejünket”, ha később, már este értünk haza. Egész nap játszottunk a haverokkal, bunkert építettünk, kést dobáltunk a fába – amit, ugye legalább háromféle technikával lehet –, a góréban ugráltunk szénába-szalmába a benne lévő vasrúdon lengve és ellökve magunkat, kőkerítés tetején mászkáltunk egyensúlyozva, vastagabb ágakból csináltunk kardot, vívtunk egymással, vagy magunk készítette íjjal, nyíllal lövöldöztünk, kövekkel dobálóztunk védve a már említett bunkert. Az egyiket elhagyott disznóól padlásán alakítottuk ki barátommal, Attilával. Talán írnom sem kell, ezek nem egy városban, hanem Tiszaföldváron történtek, akkor nagyközség volt a titulusa, ma város. A kirándulást a nagyinál Miskolcon töltött napok jelentették a piacon vett pattogatott kukoricával, reggelire kakaóval, sós kiflivel és stranddal.

Nekem ezt (is) jelentette a nyár, a vakáció. Végig a szabadban. És akkor még nem tudtam, hogy olyan emlékeket gyűjtök, amik az élet borúsabb napjain – átvitt értelemben is – is felvidítanak, erőt adnak. Vagyis: Hurrá itt a nyár!