Szegeden kamatoztatta tudását Varga Endre, Pro Sanitate-díjat kapott

Mérnök és szobrász is lehetett volna, mindkét terület ugyanis nagyon érdekelte fiatalkorában, végül azonban egy másik, nagy kézügyességet igénylő pályára lépett Varga Endre. Az SZTE Tra­umatológiai Klinika korábbi tanszékvezető professzora so­­ha nem bánta meg döntését, kiemelkedő szakmai tevékenységét pedig nemrégiben Pro Sanitate-díjjal is elismerték. Mint fogalmazott, ez számára több, mint egy plakett: visszajelzés az egyetem részéről, amely felterjesztette az elismerésre, hogy jól végzi a munkáját. 

– Ugyanakkor egy ilyen díj sosem kizárólag az egyénnek szól. Ez ugyanúgy a szakmáé, a közösségé, a szegedi klinikáé. Az pedig, hogy figyelnek a munkánkra, az orvoskar érdeme – fogalmazott a professzor. 

Önzetlenül segíteni

Varga Endre az orvosi szakmák közül is az egyik legmegterhelőbbet választotta magának, amelyről évtizedek után is ha­talmas szeretettel és lelkesedéssel tud beszélni. 

– A traumatológia az egészségügy azon ága, amire azok vállalkoznak, akiknek a gyógyítás szent dolog. A baj mindig kiszámíthatatlan időben történik, vagyis ez a szakterület soha nem tud alvó állapotba kerülni. Itt nincs hétvége vagy karácsony, sőt éppen az év végi ünnepek hozzák a legnagyobb hajtást, hiszen a petárdák, lakástüzek, illetve az összezártság miatti veszekedések rengeteg sérülést generálnak. Azt gondolom, minden elismerés megilleti azokat, akik akár az ünnepeket nem a családjukkal, hanem a műtőben töltik. Baleset bárkit érhet, egy traumatológus pedig nem nézi, hogy élsport közben sérült vagy a kerítésen ugrott át, a problémát szeretné a lehető leghamarabb megoldani. Vagyis minden pillanatban önzetlenül tudunk se­­­gíteni. Ahogyan döntéseket is rendszeresen önállóan kell hozni. Igazi baleseti sebésszé tehát akkor válik valaki, ha már éjszaka sem kell fognia a kezét egy tapasztalt szakorvosnak, és amikor már az alapvető teendők rutinból mennek. Gondolkodni ugyanis általában nincs időnk – fogalmazott. 

Itthon maradt

Varga professzor azonban nemcsak műt: oktatóként világszerte is elismerik és tisztelik. 

– Tanítottam a világ minden táján Perutól Kolumbián át Tanzániáig, volt, amikor évente 30-40 alkalommal is utaztam. Rengeteg érdekes és megdöbbentő dolgot láttam: Bangla­desben például háztartási fú­­róval operálták a betegeket, Grúziában pedig tehenek jártak be a kórház folyosójára. De bármilyen hihetetlen, én ezeken a helyeken is tudtam tanulni. Például azt, hogy a legtöbb kreativitás mindig ott van, ahol nincs szuper technológia, ami ezt kiváltaná – mesélte. Természetesen számos állásajánlatot is kapott: dolgozhatott volna Ka­nadában és az Amerikai Egyesült Államokban is. Ő azonban abban hisz, hogy a tudását itthon kell kamatoztatnia. 

– A legtöbb ember mindig valami másra vágyik, én viszont megtalálom mindig mindenhol, hogyan érezzem jól magam. Még a fővárosba sem akartam elköltözni soha. Hiszem, hogy Európából nézve nem számít, hogy Szegeden élek, világviszonylatban pedig az sem, hogy az Európai Unió mely országában – érvelt. 

Mint mesélte, rendkívül büsz­­ke arra, hogy a Szegedi Traumatológiai Klinika hazánk egyetlen nemzetközileg elismert AO oktatóközpontja, ahova nemcsak magyar, hanem külföldi diákok is jönnek megtanulni a szakmát. Oktatói karrierje legfontosabb eredményének azt tartja, hogy elérte: két képzést is kötelező elvégezni ahhoz, hogy valaki traumatológus legyen hazánkban. 

– A csontegyesítő műtéti technikákat tanító AO mellé az életveszélyes állapotban lévő sérültek ellátási prioritását leíró ATLS kurzust én hoztam be Magyarországra. Ez bizonyítottan 40 százalékkal növeli az operációk eredményességét. Olyannyira hiszek ebben, hogy még nyaralni is csak úgy indulok el, hogy ahol tudom, hogy a traumatológusok számára ez nem kötelező képzés, ott óvatosabban vezetek – nevetett. 

A műtő a színpada

Varga Endre hosszú évekig volt a traumatológiai klinika vezetője is, erről a posztról tavaly mondott le, amikor betöltötte 65. életévét. 

– Vezetőként mindig abban hittem, hogy mindenkit lehet hasznosan foglalkoztatni, csak meg kell találni a neki legmegfelelőbb területet. Hogy egy hajós példával éljek, nem mindenki alkalmas kormányosnak, de a tengeren kell navigátor és kötélkezelő is. Ennek megfelelően építettem a csapatomat. Nagyon szerettem ezt a feladatot is, de vezetőként frusztrált, hogy van más dolgom is, mint a műtőben állni. Ilyen szempontból örülök, hogy az ad­­minisztráció már nem az én dolgom, mert sokkal jobban el tudok mélyedni az operációk világában. Azt gondolom, a műtő olyan egy orvosnak, mint a színésznek a színpad. Ott tudok igazán az lenni, aki vagyok. Persze nem szabad elfelejteni, hogy ez fizikailag is egy nagyon megterhelő munka, hiszen csontot fűrészelünk, csavarozunk. Amikor már a negyedik műtéten vagyok túl, időnként már elgondolkozok, biztosan kell-e ennyi nekem. De amíg bírom és amíg sikeres vagyok, ezt nem szeretném abbahagyni – mondta. A műtőktől egyébként főnökként sem távolodott el: a központi műtő vezetőjeként ő irányítja hazánk, sőt Európa egyik legmodernebb komplexumát. Irodájában kamerákon keresztül mindig látja, mi történik az operálóhelyiségekben, ezt azonban ő nem ellenőrzésnek, hanem lehetőségnek tartja. 

– Büszke vagyok rá, hogy a mai napig kikérik a véleményemet egy-egy eset kapcsán. Erre éppen a technika jóvoltából van lehetőség abban az esetben is, ha nem vagyok ott személyesen – magyarázta. 

A professzor tehát továbbra is oktat és operál, emellett hazai és külföldi szaklapokban publikál, és most egy nagy szakmai konferenciát is szervez. Sok szabadideje tehát még nincs, azt azonban családjával tölti, amelyre az elmúlt évtizedekben kevesebb ideje jutott. 

– Soha nem voltam az a típus, akit az pihentet, ha fekszik és nézi a felhőket. Edzőterembe járok, túrázok, vitorlázok, és van egy kis birtokom is, ahol már a szőlészkedésbe is elkezdtem beletanulni. Nagyon szeretek a kis balatoni faluban lenni, mert ott teljesen mások az emberek. Közvetlenek és kedvesek, amitől a nagyvárosban élve már teljesen elszoktam. Elsősorban azonban még mindig traumatológus vagyok, és remélem, sokáig még az is maradhatok – fogalmazott.