2021.03.18. 14:01
Szigorít a kiszombori önkormányzat
Kiszomboron is komoly problémát jelent, hogy a falu lakói közül sokan nem tartják rendben a ház előtti vízelvezető árkot. Ilyen esetben eddig az érintetteket csak udvariasan megkérték, hamarosan azonban jön a bírság is.
– Nem a pénzbeszedés a célunk. Azt szeretnénk, ha súlya lenne az önkormányzati felszólításnak
– mondja Szirbik Imre, Kiszombor polgármestere annak kapcsán, hogy a falu önkormányzata szigorításra készül az elhanyagolt utcai vízelvezetők ügyében.
Korábban megírtuk: a falu most adott be egy 400 milliós pályázatot betonmedrű csatornák építésére, ám a korábban, ugyancsak pályázati pénzből épült földmedrű árkok felújítására ennek keretében nem kerülhet most sor. Éppen ezért fontos ez utóbbiak tisztán tartása.
Mint megtudtuk, a kiszombori önkormányzatnak van egy napi 4 órában foglalkoztatott alkalmazottja, akinek az egyik feladata az, hogy a falu utcáit járva figyelje a vízelvezetőket. Szirbik Imre elmondta, a probléma súlyát jelzi: hogy az illetőnek heti rendszerességgel kell felszólító levelet írnia. Nem egy esetben a polgármester személyesen is felkereste és szép szóval megkérte az érintetteket, hogy tegyenek eleget karbantartási kötelezettségüknek. A legtöbben ezt meg is ígérték – aztán maradt minden a régiben. Márpedig ez egy hirtelen érkező, nagy mennyiségű csapadékot hozó esőzés alkalmával komoly belvízgondokat tud okozni.
A polgármester azt is elmondta, a falu lakóira azért hárul nagyobb feladat az árkokkal kapcsolatban, mert míg korábban 120 közmunkásuk volt, most csak 25 van. Ugyanakkor a vonatkozó helyi rendelet világosan fogalmaz:
a háztulajdonos kötelessége tisztán tartani az ingatlan előtti járda- és csatornaszakaszt.
Ez utóbbival kapcsolatban az is fontos, hogy a növényzetet ne gyomirtóval pusztítsák, így ugyanis beomolhat az árok széle.
– Az új jegyzővel hamarosan megalkotjuk a bírságolás lehetőségéről szóló helyi jogszabályt
– ígérte lapunknak a polgármester.