Vármegyei ügyvéd is benne volt a 2 milliárdos csalásban
Nyolc személy a letartóztatását indítványozta a megyei főügyészség.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség indítványozta nyolc személynek a letartóztatását. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak egy 2019 óta működő bűnszervezet tagjai voltak, amely egy olyan fiktív cégekből álló hálót hoztak létre, amelynek célja valótlan számlák kibocsájtása volt.
A szervezet tagja volt ügyvéd, könyvelő, ukrán strómanokat beszervező személy, továbbá a számlabefogadókat felkutató gyanúsított is. A bűnszervezet működése alatt közel 2 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség irányításával végzett nyomozásban a NAV helyi nyomozói a keddi napon összehangolt akció keretében előállításukat követően 24 gyanúsítottat hallgattak ki, több helyszínen végeztek kutatást és mintegy 3 milliárd forint értékben biztosítottak vagyontárgyakat. A minősített költségvetési csalás bűntette miatt indult nyomozásban a főügyészség 8 gyanúsított egy havi letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. Erről a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója csütörtökön dönt.