2024.01.25. 09:08
Segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki két autót is egymásra tolt a balesetben és egy súlyosan sérült sértettet a helyszínen hagyva elhajtott.
A vádirat szerint a vádlott egy Szeged környéki településen vezette autóját 2022. január 28. napján a reggeli órákban. A nő ki akart kerülni egy az út szélén parkoló gépkocsit, de mivel nem tarott megfelelő oldaltávolságot nekiütközött a másik autónak. Az ütközés következtében egy harmadik autó is megsérült, továbbá a balesetben érintve volt az egyik parkoló gépkocsiba az oldalajtón behajoló illetve a mellette álló két férfi is. Az ütközés következtében az egyik férfinek 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülései keletkeztek.
A vádlott az ütközés ellenére a baleset helyszínén nem állt meg és így nem győződött meg arról, hogy az általa okozott balesetben bárki megsérült volna vagy segítségnyújtásra szorul-e és az adatai hátra hagyása nélkül elhajtott. – írja sajtóközleményében a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.
A járási ügyészség a vádlottat közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettel vádolja, bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.