Kék hírek

2020.07.28. 15:42

Letartóztatták a szentesi Koncz Judit feltételezett gyilkosát

Félnek a tanúk, hogy bosszút áll a vádlott.

delmagyar.hu

Fotó: Police.hu

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2020. július 26-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását,aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a 2006. július 21-ről 22-re virradó éjszakán korábbi élettársát megölte, holttestét pedig elrejtette. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas. – írja weboldalán a Fővárosi Törvényszék.

A bűncselekmény súlyossága miatt akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bizonyítottság esetén. Az ügyben eljáró Fővárosi Főügyészség szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás veszélyeztetése, továbbá a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását, míg a férfi védője bűnügyi felügyelet elrendelését kérte a bíróságtól.

A bíróság az ügyészi indítványt találta megalapozottnak, indokolásában pedig a következőkre hívta fel a figyelmet.

A gyanúsítottat – saját nyilatkozata szerint is – munkája hosszú ideje Angliához köti, s bár 2019 szeptemberében visszatért Magyarországra, de aztán egy nemzetközi szervezettségű bűncselekmény kapcsán büntetőeljárás indult ellene Olaszországban, ahol még fogvatartásban is volt, 2020. július 2-án pedig abban az ügyben jogerősen megállapították a büntetőjogi felelősségét. A terheltet a Budai Központi Kerületi Bíróság jelen ügyben kibocsátott elfogatóparancsa alapján vették átadási letartóztatásba Olaszországban, majd 2020. július 24-én – a vele szemben ott indult büntetőeljárás befejezését követően – adták át Magyarországnak az olasz hatóságok.

A fentiek alapján, valamint a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény jellegéből és a bizonyítottságesetén kiszabható büntetési tételben megtestesülő törvényi fenyegetettségből következően a bíróság úgy ítélte meg, hogy megalapozott az a feltételezés, miszerint a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne, ezért esetében – az eljárási cselekményeken valójelenlétének biztosítása érdekében – személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazása szükséges.

A bíróság indokolásában kiemelte azt is, hogy az eljárás során eddig kihallgatott és a még kihallgatandó tanúk, valamint a gyanúsított ismerik egymást a tanúk szinte mindannyian tartanak a gyanúsítottól annak bosszúálló természete miatt. Bár a nyomozó hatóság már számos bizonyítási cselekményt elvégezett, s a hosszú ideje tartó nyomozás során széleskörű adatgyűjtés is történt, azonban a tényállás teljeskörű felderítése további – valószínűsíthetően elsősorban személyi – bizonyítást igényel, így a még kihallgatandó személyek jogellenes befolyásolásával a gyanúsítottnak objektívlehetősége még mindig lehetne a bizonyítás érdemi befolyásolására.

Mindezek alapján lehet tartani attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított az eljárás tanúinak befolyásolásával vagy megfélemlítésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást. A gyanúsított vonatkozásában a bűnismétlés veszélye is alapos feltételezés többszörösen büntetett előéletére, valamint a feltárt kedvezőtlen személyiségjegyeire figyelemmel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában