Hiányzik Szoboszlai Dominik

Épp a pénztártól próbálok elegyensúlyozni a szekérderéknyi cuccommal – megint nem vittem szatyrot magammal –, amikor megszólít az előttem vásárló anyuka: van-e focirajongó gyerek a családban? Van, én vagyok az, biccentek felé, kezemben két szett, piros, fehér, zöld színekben pompázó gyerekméretű mezzel, nemzeti színű nyakdísszel meg egy csomag focis kártyával. Kedves mosolyából látszik, hogy sejtette, hogy ez lesz a válasz és már nyújtja is felém a vásárlása után járó kártyacsomagot. Köszi, Ismeretlen Anyuka!

Otthon aztán kibontogattam a paklikat és szépen elrendeztem a megszerzett játékosokat a gyűjtőalbumba, amit bár a gyerekeknek vettem, azért mégiscsak én gondozok, ápolok. Nézegetniük azért – óvatosan! – persze szabad.

Egyébként nem állunk rosszul, viszonylag kevés futballista van meg duplán, az album tartalma pedig szépen gyarapodik. Naná, elvégre kábé naponta kétszer kérdezem meg itthon, hogy nem kell-e esetleg valami a boltból, mert én nagyon szívesen elszaladok. Főleg egy bizonyos üzletbe, ahol focis kártyákkal díjazzák, ha elég sokat költök náluk.

Természetesen a nagyszülőket is a szent cél szolgálatába állítottam, ezentúl ők is csak ott vásárolhatnak, elvégre még jó pár játékos helye üres az albumban. És bár van egy-két szuper focistánk, mint mondjuk Cristiano Ronaldo, Arda Güler, Jude Bellingham, Pedri, Ousmane Dembélé vagy Sallai Roland, a legendás Fernando Torresről nem is beszélve, de egyre még nagyon fáj a fogam: a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik hiányzik.

Mit nekem spanyol, olasz vagy dán hősök, mint minden magyar focirajongó gyerek tudja, az lenne az igazi, ha Szobó is az albumban lapulna. Sőt, igazából az lenne a tuti, ha duplán is meglenne – elvégre a tárcámba is kell belőle egy.