Vécsei László: Szegedhez kötnek eddigi életem meghatározó évei

– Számos állami, városi és egyetemi kitüntetés után idén Szeged díszpolgárává avatják. Hogyan fogadta a hírt, hogy májusban az ünnepi közgyűlésen ön veheti át az elismerést? 

– Örömmel értesültem arról, hogy Szeged díszpolgárává választottak. Szegedhez kötnek eddigi életem meghatározó évei, hiszen 1973-ban kezdtem meg az orvosi tanulmányaimat itt, Szegeden. Pécsi, svédországi és bostoni távollét után, 1993-ban 38 évesen kerültem vissza a városba a neurológia élére. Ezért is szoktam emlegetni, hogy az 1973, az 1993 és 2023 fontos évszámok lettek az életemben. Várom a díszpolgársággal járó megtisztelő feladatokat. 

– Éppen 50 éve annak, hogy a veszprémi középiskola után a szegedi egyetem hallgatója lett. Miért épp vármegyeszékhelyünkre esett akkor a választása, miért az itteni egyetemet találta a legjobbnak? 

– Az igazat megvallva 14 évesen elkerülve a szülői házból igencsak honvágyam volt, ugyanis Kiskunfélegyházán, Szegedtől mindössze 60 kilométerre születtem és éltem egészen addig. A veszprémi középiskolát valójában a kémia iránti szeretetből választottam, hiszen akkor Veszprém volt a hazai vegyészet fellegvára. Már az elemi iskolában igen komoly laboratóriumot szereltem fel otthon, sajnos még fel is robbantam egy kísérlet során... Szüleim mellett szerető családi körben teltek a gyermekéveim, minden elképzelésemben tá­mogattak. Valójában a szülői ház közelsége volt a meghatározó ok, amiért Szegedre jelentkezem az orvoskarra. 

– Miért az orvoslást választotta, és mi volt az az ok, ami miatt a neurológia mellett tette le a voksát? 

– Eredetileg a kémiát szerettem meg, no meg a fizikát a veszprémi középiskolai tanáromnak, Pulai István tanár úrnak köszönhetően. Sokat jártam a fizika szertárunkba kísérletezgetni. Később egyre inkább érdekelt a biokémia és a biológia. Az orvoslás melletti végső döntésben közrejátszhatott az is, hogy édesapám betegeskedett, és hogy a testvérem orvostanhallgató volt Szegeden. Már elsőévesként csatlakoztam a tudományos diákkörhöz, és a Petri Gábor professzor vezette Műtéttani Intézetben érdekes immunológiai kísérleteket végeztünk. Telegdy Gyula professzor meghívására a Kórélettani Intézetben tanulmányoztuk a hormonok idegrendszeri hatásait. Ugyanitt nagyon sok, Parkinson-kórral kapcsolatos kíséretet is végeztem. Így nem meglepő, hogy a kórélettani, idegélettani és neurofarmakológiai háttérrel klinikai területként a neurológiát választottam. 

– Hogyan alakult át az ideggyógyászat az elmúlt évtizedek során? Miben mások a ma kezelendő be­tegségek, mint akkor voltak, amikor a pályafutását kezdte? 

– A neurológia területén az elmúlt 40-45 évben hallatlan fejlődés történt. Korábban igencsak limitáltak voltak a diagnosztikus lehetőségeink, így sok beteget meg kellett lumbáljunk, azaz agyvizet vettünk a pontosabb kórisme felállításához. Ma már ritkán történik ez a beavatkozás. Pécsen – ahol Pálffy György professzor vezetésével a neurológus-pályafutásomat kezdtem – a klinika a sclerosis multiplex mellett a stroke betegek gyógyításának is a központja volt, viszont nem volt akkor még sem CT, sem MRI, csak a klasszikus érfestés állt a rendelkezésünkre. Ma már a CT és MRI birtokában rendkívül pontos diagnózist tudunk felállítani, és a speciálisan fejlesztett képalkotó programok is sokat segítenek a károsodott agy állapotának pontosabb megítélésében. Egyebek mellett ez nyitotta meg a vérrög feloldásának esélyét is. Szerencsés esetben a vérrögöt az agyi érből az érrendszeren keresztül felvezetett katéterrel el is lehet távolítani. Mindehhez azonban nagyon szoros együttműködés szükséges a neurológus, neuroradiológus, idegsebész, aneszteziológus és más specialisták között, valamint a mentőszolgálattal is. Amikor a pályámat kezdtem, a sclerosis multiplexre egyetlen gyógyszert tudtunk alkalmazni, a szteroidot, ma pedig több mint 20 készítmény között tudunk választani, és ugyanez igaz a migrén, a Parkinson-kór és más betegségek esetén is. 

– A kutatási területeit tekintve dolgozik terápiás lehetőségek felderítésén is. Eddig milyen eredményeket sikerült elérni ezen a területen, és jelenleg dolgozik-e valamilyen terápia kifejlesztésén? 

– Az igazi áttörés, ami előttünk áll, az a személyre szabott medicina. Olyan terápiás alternatívát kellene alkalmazni egy-egy betegnél, amely az ő esetében bizonyítottan a leghatékonyabb. Ez jórészt még a klinikai kutatások világa, bár egyes kórképekben napjainkban is tudjuk már alkalmazni ezt a módszert. Ennek a terápiás megközelítésnek fontos alapja az, hogy a betegek geno­mikáját, proteomikáját, lipidomikáját, különféle speciális molekuláris biomarkereit pontosabban ismerjük. Magunk so­­kat dolgozunk a kinurenin-anyagcsere termékek és egyes neuropeptid markerek mérésével. Éppen ebben a témakörben tartottam előadást a közelmúltban egy neurológiai vi­­lágkongresszuson: a molekuláris biomarkerek és a páciensek klinikai állapotának követése szofisztikált szenzorrendszerek segítségével a sclerosis multiplex betegek esetén. Emellett nagy nemzetközi klinikai kutatási farmakológiai programoknak is részesei is vagyunk. Igen jó együttműködésünk van a Turkui Egyetem PET Centrumával és Japánban a Kyushu Egyetemmel is. Szegedi kollégáimmal pedig – és itt hadd említsem meg Toldi József és Fülöp Ferenc professzort – jó néhány új kinurénsav-analóg molekulát szabadalmaztattunk már abban a reményben, hogy ezzel is hozzájárulhatunk új tí­­pusú gyógyszerek fejlesztéséhez. 

– De a kutatási területei közt szerepel a fejfájás és az SM-betegség is. Ezek kezelése mennyit fejlődött az évek során? 

– Nagy szemléletváltozás­nak vagyunk tanúi az SM meg­ítélésében, mert egy folyamatosan, többé-kevésbé romló neurológiai állapotot kell csökkentenünk, vagy szerencsés esetben leállítanunk. Ebben a már kifejlesztett gyógyszerek jó néhány esetben sokat segítenek. A migrénben is komoly áttörésnek vagyunk részesei. Legutóbb 30 éve, a triptánok bevezetése volt egy fontos előrelépés a gyógyszerterápiában, most pedig egy, a migrén kialakulásában komoly szerepet ját­­szó peptidmolekula semlegesítése a kezelés egyik fontos lehetősége. Pont az egyik kutatási programunk azzal kapcsolatos, hogy milyen a perifériás molekuláris biomarker profil, a klinikai tünettan és a gyógyszer hatékonyságának az összefüggése. 

– Mit jelent az ön számára ez a hi­vatás? 

– A hivatás egy nagyon szép szó, de én egyszerűen válaszolnék: szeretem a munkámat, nem jelent nehézséget, és az életem egyik meghatározó része. 

– Mit javasol azoknak a fiataloknak, akik az orvoslás és a neurológia területén képzelik el a jövőjüket, hogyan induljanak el az úton? 

– Sokszor elmondtam és le­­írtam azt, hogy a neurológia előttünk álló hihetetlen fejlődését az tudja majd igazán követni, aki maga is részese ennek a folyamatnak: követi az új felfedezéseket, maga is aktívan kutat és az értékes adatokat publikálja. A személyre szabott medicina elterjedése egy egészen új orvosi szemléletet jelenthet. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy szinte molekuláris szinten tudjuk majd követni az idegrendszeri betegségek hátterét. Ehhez a neurológusnak nagyon alapos genetikai és molekuláris világképe kell, hogy legyen. Betegei érdekében ugyanis világosan értelmeznie és alkalmaznia kell az újabb és újabb diagnosz­tikus és terápiás adatokat. Nem szabad azonban egy fon- tos tény­­ről elfeledkezni: bármilyen technológiai fejlődés előtt is állunk, legelöl a beteg van, a szenvedésével, a kérdései- vel, a kételyeivel és a gyó- gyu­­lásba vetett töretlen reményével. 

Vécsei László elmondta, az igazi, előttünk álló áttörés az a személyre szabott medicina.