Barnáné Kati, a cicák őrangyala

Bőröndbe zárt kismacskák ügyében kerültünk először kapcsolatba az Oxigén Állat- és Környezetvédelmi Alapítvánnyal: macskamenhelyükre fogadták be az utcán hagyott kiscicákat. Már az első találkozásnál feltűnt, milyen elhivatottsággal, fáradhatatlanul és szeretettel gondoskodik az alapítvány elnöke, Barna Ferencné Kati a befogott vagy szerencsétlenül járt macskákról. Madarakat is ment az alapítvány, egy önkéntesük lakásán erősítik fel, ápolják a bajba került szárnyasokat. A Fürj utcai macskaotthonban, ami Katiék csa­­ládi házának melléképülete, és kifutó is tartozik hozzá, sok cicáról gondoskodnak egyszerre, amíg azok meg nem gyógyulnak és szerető gazdára nem találnak. 

Cicás önkéntes lett 

– 2008-ban kezdtem el kijárni kutyák mellé segíteni egy szegedi állatvédő alapítványhoz, amiben az állatszeretet vezérelt. Első alkalommal egy barátnőmet kísértem. 2009-ben a vezető rábeszélésére elvállaltam a cicás önkéntességet, de a menhelyen nem laktak macskák, csak kutyák. Keresnünk kellett egy helyet, ahol cicázhatunk. Egy évig a Juhász Gyula utcában kaptam egy ismerősömtől egy lakást, de végül onnan el kellett jönnünk, mert a macskás keret nem volt elég, nem tudtuk a rezsit is fizetni belőle. 43 macskával ideköltöztem a melléképületbe – foglalta össze Kati, hogyan kapott szerepet az életében az állatvédelem. 

– Öt évig az alapítványnak segítettem, és ha a városban valaki segítséget kért, mentem befogni a macskát, vittem orvoshoz. Jártam a temetőbe, a klinikakertekbe, az utcákba, ahol rendszeresen cicákat etetnek. Ahogy aztán jobban belecsöppentem az állatmentésbe, az embernek kiélesedik a szeme, és mindent meglát az utcán. Egyre többen kezdtek telefonon is keresni bajba került, utcán élő macskák miatt. 

– Magyarországon nagyon rossz a helyzet, hárommillió kó­­bor macska él az utcán. 

Fáznak a hidegben, szaporodnak ellenőrizetlenül, ha betegek, nincs, ki gondoskodjon róluk. Ez az emberek felelőtlenségének köszönhető, etetik őket, de közben mindenki azt mondja, nem az övé az állat. Igenis segítséget kell kérni, hogy csapdázzunk, hálózzunk, segítsünk az ivartalanításban – érvelt az asszony, aki a közelmúltban ünnepelte 70. születésnapját. 

A macskákat szerződéssel, ivartalanít­­va, vagy ivartalanítási kötelezettséggel, utánkövetéssel adják örökbe. 

Fáradhatatlan 

Az állatok szeretete persze nem volt előzmény nélküli az életében. Mindig volt állat körülötte: már korábbi, tarjáni otthonukban is tartottak kutyákat, és mint az alapítvány vezetője elmesélte, a gyerekek mindig találtak valamilyen jószágot. A „gyerekek” ma már felnőttek, Kati és Ferenc két fia 47, illetve 44 éves. Az idősebbik Tápén él, ács, a fiatalabb Budapesten, programtervező matematikus. Két-két unokával ajándékozták meg a szüleiket: a legidősebb egyetemis­­ta, a legkisebb általános iskolás, a család karácsonykor Tápén gyűlik össze. Mindkét családban élnek állatok is, Tápén husky kutyákat, Budapesten törpenyulat gondoznak. 

Azon a fáradhatatlanságon sem lepődik meg, aki régóta ismeri az otthon vezetőjét, amivel a macskák körüli teendőket végzi. Csak néhány ezek közül: befogni, orvoshoz vinni, ivartalaníttatni, ellátni, ápolni a védenceket, takarítani a helyiségeket, amikben élnek, na­ponta több adagot mosni, beszerezni a szükséges gyógyszereket, ennivalót. Szerencsére karácsony előtt megszaporodnak az adományozók – de a segítségkérések is –, 15 önkéntes is segíti a munkát, amire óriási szükség van, és ezt Kati és a cicák hálával fogadják. Kati korábban, főállása mellett is folyton vállalt valami plusztevékenységet: 

vegyésztechnikusként dolgozott 2009-es nyugdíjazásáig a Szegedi Tudományegyetemen. Olyannyira teherbírónak számított, hogy amikor nyugdíjba ment, addigi feladatait öt ember között osztották szét. 

Kell a megértő társ 

Mégis, amit nyugdíjasan vállalt, az éjjel-nappali elfoglaltságnak tűnik. Ahogy beszélgettünk a min­­dennapokról, kiderült, Kati sokszor éjjel kettőkor fekszik, többet dolgozik, mint amikor munkába járt. 

– A betegeknek in­­tenzív ápolás kell, etetni, itatni, gyógyszerezni, orvoshoz vinni – és van, hogy több beteg cica is lakik itt egyszerre. Ehhez kell egy megértő társ is – hangsúlyozta Barna Ferencné, miközben behívta az aj­­tóban álló férjét. 

– Neki néha tele van a hócipője, de aztán megenyhül – mesélte Kati, mire mindketten nevettek. Ferencnek is vannak kedvencei, Pótkereket említette, akit egy pótkerékben elbújva találtak meg. 

– Ha elmegyek valahová, az az első, hogy amint hazaérek, ellátom a betegeket. Itthon tévét se nagyon nézünk, ha olyan filmet vetítenek, ami érdekel minket, egy filmklubba járunk el keddenként. Ott szoktunk mozizni. 

A macskák egyébként nagyon nyugodtan viselkedtek. Nemcsak egymással, velünk is, kíváncsian szaglászták kollégánk fényképezőgépét. Mint kiderült, a frissen érkezők a tágas ketrecekbe kerülnek, így a rácsokon keresztül is­­merhetik meg a többieket: mire kikerülnek a „karanténból”, nincs balhé. Sokat meg is simogattunk, de amelyik nem hagyta, az sem tűnt idegesnek. Az önkéntesek is simogatják a macskákat, hozzászoktak az emberekhez is. Az egyik ketrecből ottjártunkkor egy szép fekete cica nézett ránk higgadtan zöld szemével, aznap el is vitte új gazdája: combcsontműtétet kellett kihevernie. – Ő kicsit öregecske, és allergiás bőrbetegsége van. 

A Vedres utcában találták, senkinek nem hagyta magát megfogni, de hozzám előjött az autó alól – idézte fel Katalin egy másik ketrecbeli macs­­ka sorsát: így már el tudta kapni hálóval. A macskaháló használatából, amit a cicaotthon vezetője maga készített – horgászháló, fémkerettel, nyéllel –, bemutatót is kaptunk az egyik kissé meglepett, de nem különösebben mérges cica részvételével. 

Az összes nevét tudja 

Kati az összes macska nevét tudja, amelyik az otthonban lakik épp, mindegyik történetét sorolta, amelyiken csak megakadt a szemünk. A macskák körében ugyanis mozgolódás támadt a beszélgetés végén, kisütött a nap, kiengedték a társaságot a kifutóba. Az asszony egyik kedvence, Csizmi eleinte olyan harcias volt, hogy azt hitték, nem lehet majd más macskák mellé örökbe adni, de rengeteget változott. A csodaszép trikolór Cédrust a Cédrus lakóparkban találták – legtöbbször a helyről kapják a macskák új nevüket, ahol megtalálják őket. Fül­­csike, akit harmadmagával malterba akartak fullasztani, sokadmagával várja a gondos és felelősségtudatos gazdit. Katalin elkötelezettségét az is mutatja, hogy maga fizeti az otthon rezsijét, nem vonja le az alapítvány pénzéből, és maguk állták a klímaberendezés költségeit is, amivel fűtenek. 

Az alapítvány ugyanis – amellett, hogy bővíteni tervezik a macskák kifutóját – önálló otthonra gyűjt. 

Szeretnének egy, a célnak megfelelő, könnyen fertőtleníthető, több helyiségből álló épületet szerezni Szeged vonzáskörzetében. Ehhez az alapítvány – a mentett cicák nevében – köszönettel és hálásan fogad támogatói hozzájárulásokat. Kívánjuk, hozza el a sikert a következő év.