Rács mögött marad

2 órája

Meghosszabbította az óbudai alpolgármester letartóztatását a bíróság

Két hónappal, december 20-ig meghosszabbította Czeglédy Gergő letartóztatását a bíróság – derült ki a Fővárosi Törvényszék a Magyar Nemzetnek adott tájékoztatásából. A polgármester, Kiss László szintén rács mögött van, őt is kenőpénz átvételével gyanúsítják.

MW

Illusztráció

Forrás: Délmagyar

Fotó: Karnok Csaba

A III. kerületi alpolgármester  letartóztatásának meghosszabbítására a napokban tett indítványt az óbudai korrupciós ügyben nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség, a nyomozási bíró pedig helyt adott az indítványnak. A végzés valószínűleg nem végleges, mivel a védelem még fellebbezést nyújthat be – tudta meg a Magyar Nemzet.

Czeglédy Gergő és Kiss László
Forrás: obuda.hu

Czeglédy Gergőt még júniusban vették őrizetbe, majd tartóztatták le, százmilliós korrupcióval gyanúsítják. Nem sokkal később, augusztus közepén a polgármester, Kiss László kezén is kattant a bilincs, ugyancsak vesztegetés gyanúja miatt. A bíróság nemrég arról is döntött, hogy Kiss december 16-ig biztosan börtönben marad. A gyanúsítások túláratott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában