Meglett férfiként is zokogtak

Kovács Erika

Nagyon sajnálom a szárnyasokat tartó gazdákat. Évek óta heroikus küzdelmet folytatnak a madárinfluenzával. Idén második hullámban érte el a kór Magyarországot, már Csongrád-Csanád vármegyében is fel kellett számolni egy kacsaállományt.

madárinfluenza, gazdák, vírus
Újra felütötte a fejét a madárinfluenza Illusztráció: Török János 

Az elmúlt években folyamatosan figyelemmel kísértem a gyilkos kórt. Sok gazdával találkoztam, akik nemcsak anyagilag szenvedték meg az állományuk leölését – bár kártalanítják őket, de vannak tételek, amiket az állattartóknak kell lenyelniük –, hanem lelkileg is.

Az egyik libatartó, aki évtizedek óta ezzel foglalkozik, egyszer elmesélte, mennyiféle előírásnak kell megfelelniük, mielőtt a kislibákat betelepítik a fedett ólakba. Ő maga az előírásoknál is többet tett. Úgy elsáncolta már a tanyáját, mint a középkori várakat volt szokás. Korábban csak egy zárt kapu védte a telepét, amelyre kiírta, „Idegeneknek tilos a belépés!” Néhány éve, amióta körülötte több libatartó állományát is felszámolták a kór miatt, a tanyájához vezető bejárót egy masszív kapuval zárta le. A bejáró mellett kerítés, amellett pedig árok, hogy még véletlenül se lépjen be senki, sehogy… A takarmányszállító is csak fertőtlenítés után gurulhat be a tanya udvarára. A sofőr védőruhát kap, de nem szállhat ki a kocsiból, az ablakon át nyújtják be még a kávét is. A gazdának olyan állatgondozói vannak, akiknek a kutyán, macskán kívül nincs más állatuk.

De a telep a daruvonulás folyosójának útvonalába esik, és egy tollpihével, ürülékkel bármikor besüvíthet a portára a kór.

Az elmúlt években több olyan gazdával is találkoztam, akiknek leölték a vírus miatt az állományukat. Meglett férfi létükre zokogtak, és még akkor is kigördült a könnycsepp a szemükből, amikor utólag beszéltek róla.

Anyukám mondogatta mindig, hogy „Nem igaz kislányom, hogy a tudósok nem tudnak olyan védőoltást kitalálni, amivel a kislibákat beoltják és védettek lesznek”. Anyu ugyan már nem élhette meg, de amerikai kutatók most mRNS-alapú vakcinát fejlesztenek. Reméljük, a tudomány mihamarabb győzedelmeskedik a kór felett.