Olimpia 2024

2024.07.27. 12:27

Olimpia: vereséggel kezdett a férfi kézilabda-válogatott

Az első félidőben összeszedett komolyabb hátrányát ugyan eltüntette a magyar férfi kézilabda-válogatott, de Egyiptom nyerte a meccset. Vereséggel kezdte az olimpiai szereplését a magyar csapat.

Delmagyar.hu

Bánhidi Bencéék korábbi edzőjük ellen kezdtek Párizsban.

Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport

Az ellen az Egyiptom ellen kezdte meg az olimpiai szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott, amelyet az OTP Bank-Pick Szeged legeredményesebb edzője, a Tisza-partiakat tíz éven át irányító Juan Carlos Pastor vezet. A magyar csapatban a szegedi klubból Bánhidi Bence és Bodó Richárd volt ott a keretben, Mikler Roland tartalékként utazott Párizsba, és nem került be a meccskeretbe.

Olimpia
Az olimpia nyitófordulójában Egyiptommal játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott. 
Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport

A meccs első gólját a Veszprémből a PSG-be igazoló Jahja szerezte, majd nem sokkal később Sanad gyors lerohanásai után már 4–1-es hátrányban voltunk. Lékai találatával tíz perc után egy gólra jöttünk vissza 6–7-nél, erre viszont öt egyiptomi gól érkezett válaszképp, védekezésben tompán játszott a magyar csapat, 6–12. A Pick Szeged beállója, Bánhidi Bence megszerezte első gólját a tornán, de nem sokkal később így is hétgólos előnye volt Egyiptomnak 7–14-nél. A félidőre ugyan sikerült valamelyest faragni ebből a hátrányból, Fazekas hát mögötti passzát Bánhidi dobta a kapuba, de így is négygólos hátrányban voltunk harminc perc után, 15–19.

Fazekas góljával már kettőre csökkentettük a hátrányunkat 17–19-nél, ennél közelebb azonban nem sikerült férkőznünk az afrikaiakhoz. Legalábbis ekkor, mert pár perccel később Palasics védését követően Ancsin átlövésével egyetlen gólra olvadt a különbség, 22–23. Bodó Richárd harcolt ki egy hetest, amit Imre Bence értékesített, ezzel kiegyenlített, 23–23. 

Ancsin kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk, de ezt a két percet csak egyel nyerte meg Egyiptom. Jahja találatával visszaállt a kétgólos különbség (24–26), az utolsó tíz percnek Lékai gólját követően azonban minimális különbséggel mehettünk neki, 26–27. Ismét Adel szólt hozzá beállóból, de Lékai gyorsan válaszolt rá, akárcsak Jahja, majd Fazekas átlövésével maradtunk a legutóbbi olimpia negyedik helyezettje, Egyiptom nyakán, 28–29. Egy eladott labda után Jahja rohant végig, majd Fazekas helyzete maradt ki, egy újabb technikai hiba után pedig elúszni látszott a meccs öt perccel a vége előtt, 28–32. 

Kulcspillanatban, emberhátrányban szerzett gólt Egyiptom, miközben emberhátrányban játszottak, de Bodó gólja után még mindig élt a remény, 31–33. Bodó  asaját hatosáról szerzett üres kapus gólt, amivel egyetlen gól volt ismét a különbség, 32-33-nál kért időt Pastor. Bodót kapott két percet, így emberhátrányban fejeztük be a meccset. Jahja bepattintotta (32–34), így nehéz helyzetbe kerültünk. Bóka éles szögből mellé lőtt, majd a túloldalon viszont gólt szerzett Egyiptom: végül háromgólos vereséget szenvedtünk az olimpiai férfi kézilabdatorna nyitófordulójában.

Magyarország–Egyiptom 32–35 (15–19)
Férfi kézilabda, olimpiai csoportmeccs, B csoport, 1. forduló. Párizs, vezette: Nacsevszki, Nikolov (macedónok).
Magyarország: Bartucz – Lékai 4, Ancsin G. 3, Sipos A., Bánhidi 3, Szita 1, Bóka 4. Csere: PALASICS (kapus), IMRE B. 7 (5), Ligetvári, FAZEKAS G. 5, BODÓ 4, Ilic Z. 1, Rosta M..Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez.
Egyiptom: Ali Mohamed – SZANAD 5 (2), J. OMAR 9, A. Zein 2, ADEL 9, J. EL-DERA 6, el-Vakil 3. Csere: Hendavi (kapus), el-Maszri 1, Sz. el-Dera, Abdelhak, Abdou, Tarek. Szövetségi kapitány: Juan Carlos Pastor.
Hétméteres: 3/2, ill. 6/5.
Kiállítás: 4, ill. 8 perc.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!