2015.08.28. 22:22
Sörrel avatták a bicikliutat
Kiszombor, Makó - Péntek este hivatalosan is felavatták a Kiszombort és Makót összekötő új kerékpárutat.
[namelink name="Szegvári Ernőné"] kiszombori polgármester köszöntője után – amelyben felidézte a beruházás történetét – [namelink name="Lázár János"] országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között arról beszélt, hogy Kiszombor az ország keleti határvidékén, határátkelőjével együtt fontos hely, és régóta szenvedett az oda nem figyeléstől.
A nagyközség vezetése most példaértékű fejlesztési programba fogott, amelynek fontos eleme a munkahelyet, ügyintézési lehetőséget biztosító kerékpáros összeköttetés a várossal, és amennyiben hasonló jó ötletük lesz, azt támogatni fogja a kormány. A szalagot a képviselő és a polgármester együtt vágta át, majd a bicikliút egy rövid szakaszán egy hordó sört is végiggurítottak.
A pénteken felavatott 2,2 kilométer hosszú bicikliút Kiszombort és Makót köti össze. Fotó: Szabó Imre
A 43-as út mentén futó, 2,2 kilométer hosszú út összesen 223 millió forintból épült meg. A homokos, kavicsos ágyazatra öntött 15 centis betonalapra 6 centis aszfaltot terveztek, az út 2,24 méter széles, szegély is készült hozzá. Az építkezés azért került ilyen sokba, mert biztosítani kellett az út vízmentességét, emellett a töltésnél lévő, Makóhoz közeli végponton egy járdaszigettel és villogó jelzőfénnyel biztosított csomópontot kellett kialakítani.