Makó és környéke

2012.10.24. 19:45

Kitüntették a makói természetjárót

Makó - Utat is elneveztek a természetjárás szerelmesei a makói Mendei Árpádról, akinek a túrázás az élete – 74 évesen is rendszeresen vállalkozik ilyen kalandokra. Nemrégiben rangos kitüntetéssel ismerték el fél évszázados szervezőmunkáját.

Szabó Imre

50 évvel ezelőtt, a pedagógusdiploma megszerzését követően lett a természetjárás egyik apostola Makón [namelink name="Mendei Árpád"] – ma már nyugdíjas tanár, volt intézményvezető. Mint lapunknak elmondta, bár barátaival olykor tett kisebb kirándulásokat gyermekkorában, az ötvenes években túrázásról nem álmodhatott – kerékpárosról különösen nem, hiszen az egész családnak egyetlen biciklije volt mindössze. Amikor az egyetem után Makóra került, idősebb pedagógus kollégák – Buzás László és Marosvári Sándor – nyerték meg a szervezett természetjárás ügyének: az első ilyen iskolai egyesületnek 1962-ben lett egyik alapító tagja.

Mendei Árpád

Mendei Árpád

Út viseli a nevét

Mendei Árpád tőlünk tudta meg: nem hivatalosan, de egy út is viseli a nevét. Arról a széles dűlőútról van szó, ami Kiszombortól vezet Szőregig, és az olajkitermelők használják szervizútként. Kerékpáros túrázók emlegetik Mendei-útként azért, mert ő fedezte fel, hogy a 43-as főútvonallal párhuzamosan futó utat használva gyorsan el lehet jutni akár Tiszaszigetig is – itt van az ország legmélyebb pontja, ami kedvelt kirándulóhely.  

Az elmúlt fél évszázadról azt mondja, büszke arra, hogy több száz, talán ezer diákkal volt alkalma megszerettetni a gyalogos és a kerékpáros túrázást, a vándortáborozást. Többhetes túrákat is szervezett gyerekeknek, többek között a Bükkbe, a Mátrába, de a Tátrába is, és táborozott velük a Börzsönyben, a felnőtteket pedig többek között dunai és Fertő-tavi kerékpáros túrára vitte.

Medei Árpád szeret mindig új és új tájakat felfedezni, kedveli a fizikai megterhelést és a nomád körülményeket, ráadásul szeret szervezni, maradandó élményt nyújtani másoknak.

Munkásságát 5 esztendeje életműdíjjal ismerte el a Természetjáró Fiatalok Szövetsége, most pedig a Magyar Természetjáró Szövetség elnöksége tüntette ki a Természetjárás Fejlesztéséért-díj ezüst fokozatával. Azt mondja, az egykor jól szervezett természetbarát mozgalom mára részben megszűnt, részben átalakult – az ő csapata is hamarosan civil szervezetté, baráti társasággá válik. Most 74 éves, de manapság is rendszeresen vállal 70-80 kilométeres túrákat. Hogy meddig lehet ezt bírni, nem tudja, de nem szeretné abbahagyni, amíg él.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!