2021.05.31. 12:30
7 nap alatt futották végig a kéktúraútvonalat, milliókat gyűjtöttek a gyermektraumatológiának
Közel 3 millió forint gyűlt össze eddig abból a jótékonysági futásból, amelyet egy szegedi gyermektraumatológus szervezett. Vizi András és három barátja 7 nap alatt futották végig a kéktúraútvonalat.
A figyelemfelhívó, 7 napos nonstop futással eddig már majdnem 3 millió forintot sikerült összegyűjteni.
Hét nap alatt 1170 kilométert futott le a 4-en a Kéken csapata, hogy felhívják a figyelmet a gyermektraumatológiai ellátás fontosságára. Az ötletgazda Vizi András szegedi gyermektraumatológus volt, akihez Kovács Tibor, Lengyel Róbert és Milutinovity Adrián csatlakozott. Egymást folyamatosan váltva futottak végig az Országos Kéktúra útvonalán, fejenként napi 270-300 kilométert megtéve.
– Ez naponta 5–7 óra futást jelentett, a többi időt egy lakóbuszban töltöttük pihenéssel
– mesélte lapunknak Vizi András.
– Előző héten szakadt az eső, a túra alatt is több napig ilyen idő volt, így sokszor térdig gázoltunk a sárban
– tette hozzá.
A futók a távok nagy részét teljesen egyedül tették meg. Péntek reggelre teljesítették a távot, mostanáig pedig közel 3 millió forint gyűlt össze a Gyógyító Angyal Alapítvány számláján. A héten még várják az adományokat, amelyet az ország hat gyermektraumatológiai intézménye – köztük a szegedi osztály – között osztanak majd szét.