Sakkolimpia

2024.09.15. 21:44

Rapport remek győzelmével ötödször is nyert a férfi csapat

Rapport Richárd nagyszerű győzelmével ötödik fordulós mérkőzését is megnyerte a legjobb magyar férfi csapat a budapesti sakkolimpián, így továbbra is százszázalékos. Az első számú hazai női együttes szintén begyűjtötte a két pontot vasárnap.

MW

Sakkolimpia

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt válogatottja Salvador és Peru könnyed legyőzése után alaposan megizzadt Ausztria és Olaszország legjobbjai ellen, és nem számíthatott könnyű összecsapásra a 15. helyen kiemelt Ukrajnával szemben sem, amely a torna egyik legnagyobb szenzációját keltve szombaton felülmúlta a legerősebbnek tartott amerikai négyest. A szombati veresége után ezúttal pihenő Lékó Péter hiánya miatt most először két asztalon is a riválisnak volt magasabb az Élő-pontszáma, a magyarok mégis 2,5-1,5-es sikert ünnepelhettek. A női kvartett a pénteki vereség miatt újfent könnyebb ellenféllel találkozott, Észtország nem is okozott problémát, a balti ország képviselői pontot sem szereztek.

A férfi csapatban ezúttal az éltáblás Rapport Richárd szállította a győzelmet. A válogatott nagy visszatérője kifejezetten bonyolult partit játszott az ukránok élő legendájával, Vaszil Ivancsukkal, aki két ízben is több mint húsz percet gondolkodott az álláson. Ennek meglett a böjtje, mert a kétszer szovjet, kétszer már ukrán színekben olimpiai bajnok nagymester az időzavarban pontatlanul manőverezett. Eközben Rapport felkészülését dicséri, hogy a kulcslépéseknél is - amikor csak egy megoldás volt igazán jó - percek alatt megtalálta a tökéletes húzást. Az 55 éves Ivancsuk a 26. lépésben elkövetett, vezérébe kerülő baklövése után Rapport válaszlépését sem várta meg, azonnal feladta a partit.

A másik három táblából a másodikon és a negyediken nem alakult ki komoly csata, az orosz születésű Szjugirov Szanan, illetve Gledura Benjamin egyaránt világossal vívott kiegyenlített játszmát, előbbi a korábbi világbajnok Ruszlan Ponomarjovval. Mindkettő még a negyvenedik lépésnél esedékes időellenőrzés előtt döntetlennel zárult, mivel nekik és ellenfeleiknek sem volt komoly győzelmi esélyük. Berkes Ferenc viszont sötéttel igencsak hullámzó partit játszott a világranglistán előtte álló riválisával. Egyik fél sem tudta kihasználni, amikor kedvezőbb helyzetben volt, a kétbástyás végjáték pedig szintén remivel zárult, így a 28 éves Rapport pazar győzelme ért magyar sikert.

A magyarokon kívül még a másodikként és harmadikként rangsorolt India és Kína, valamint bombameglepetésre a 21. helyen kiemelt Vietnam maradt százszázalékos. Előbbi kettő Azerbajdzsánt és Spanyolországot verte, utóbbi Lengyelországot múlta felül.

A magyar női csapatnak egyáltalán nem okozott gondot az észtek felülmúlása. A mindössze 17 esztendősen éltáblás Gaál Zsóka a mostani tornán először találkozott nála előrébb rangsorolt ellenféllel, akire világossal a D oszlopon a hetedik sorba juttatott gyaloggal helyezett nyomást, majd ebből fakadó futóelőnyét kihasználva diadalmaskodott. A többi táblán már a magyar játékosok számítottak esélyesnek. Közülük Hoang Thanh Trang sötéttel hamar gyalogelőnybe került, ennek köszönhetően a partit végig irányítva nyert. Terbe Julianna világossal szintén végig fölényben játszva gyűjtötte be a teljes pontot, Lázárné Vajda Szidónia viszont szorult helyzetből fordította maga javára az állást, így tette teljessé a magyar diadalt.

A nőknél a legerősebbnek tartott indiai csapat mellett meglepetésre Örményország és Mongólia maradt százszázalékos.

A férfiaknál a magyar B csapat váratlanul kikapott Chilétől, míg az U25-ös együttes 4-0-ra verte Libanont, a nőknél a második számú négyes - a legjobbak második fordulós sikeréhez hasonlóan - legyőzte Ecuadort, míg az U25-ös kvartett a papírformának megfelelően 4-0-ra kikapott Romániától. A férfi A válogatott tíz, a B és az U25-ös hat ponttal várja a folytatást, a nőknél a két felnőtt csapat egyaránt nyolc-, míg az U25-ös ötpontos.

A 45. sakkolimpia hétfőn 15 órától a hatodik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap a kedd lesz.

Eredmények, 5. forduló:

férfiak:

Ukrajna-Magyarország 1,5-2,5 

Vaszil Ivancsuk (2635 Élő-pont)-Rapport Richárd (2715) 0-1

Szjugirov Szanan (2644)-Ruszlan Ponomarjov (2654) döntetlen

Anton Korobov (2650)-Berkes Ferenc (2605) döntetlen

Gledura Benjamin (2628)-Volodimir Oniscsuk (2610) döntetlen

Magyarország B-Chile 1,5-2,5

Libanon-Magyarország U25 0-4

nők:

Magyarország-Észtország 4-0 

Gaál Zsóka (2385)-Mai Narva (2420) 1-0

Margareth Olde (2135)-Hoang Thanh Trang (2351) 0-1

Terbe Julianna (2245)-Szofia Blohin (2036) 1-0

Triin Narva (2066)-Lázárné Vajda Szidónia (2283) 0-1

Magyarország B-Ecuador 3-1

Románia-Magyarország U25 4-0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában