2020.02.01. 09:24
50. jubileumi előadás a szegedi színházban
Ez elmúlt két évtized legnépszerűbb előadása a Valahol Európában.
A közönség álló tapssal fogadta, amikor a készítők mindannyian színpadra álltak. FOTÓ: SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ
Csütörtökön este 50. alkalommal adták elő a Valahol Európában című musicalt a Szegedi Nemzeti Színházban. A jubileum alkalmából meglepetéssel készültek a közönségnek, A zene az kell című szám közben a darab összes szereplője felvonult, és a másodszereposztással együtt énekelték a leghíresebb betétdalt.
Az előadás végén Barnák László főigazgató elmondta, hogy a színházban az elmúlt húsz évben nem volt olyan előadás, amelyet ilyen sokszor játszottak volna. Ezért köszönetet mondott a készítőknek, Szőcs Géza rendezőnek, Bodor Johanna koreográfusnak, Szűcs Edit jelmez- és Árvai György díszlettervezőnek, az összes színésznek és gyerekszereplőnek, valamint a közönségnek, a szülőknek, rokonoknak is, akik jegyet váltottak az előadásra. Ritka pillanat volt, amikor a kellékeseket, sminkeseket, fodrászokat, világosítókat, hangosítókat, vagyis a színházi háttérmunkásokat is a színpadra szólították, akiket a reflektorfény általában elkerül, ám legalább olyan fontos feladatokat látnak el, mint akik estéről estére a színpadon állnak.
Köszönetképpen a munkájukért, a színház vezetősége meglepetéstortával jutalmazta az előadás teljes gárdáját.