2021.08.31. 19:26
Jubileumi tanévnyitót tartottak a Piaristák
A 300 éve alapított Dugonics András Piarista Gimnázium tanévnyitó ünnepségét kedden tartották a dómban. A Veni Sancte-t Tőzsér Pál piarista szerzetes celebrálta és beszédet mondott piarista öregdiákként Kondé Lajos plébános is.
Fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba
Háromszáz éve alapították a Dugonics András Piarista Gimnáziumot, a jubileum tiszteletére ezért különleges helyszínen, a dómban tartották kedden délután az intézmény tanévnyitó Veni Sancte ünnepségét.
A gólyák bevonulása után Tőzsér Pál piarista szerzetes celebrált szentmisét. Előtte azonban arra kérte a szülőket és tanárokat, mondják el jó hangosan a vakációról visszatérő diákoknak: „milyen jó, hogy itt vagytok”. Emlékeztetett, bár vége a szabadságnak, de az iskola indulásával mindannyiukra új és izgalmas élmények várnak.
A szerzetes beszédében felidézte, hogy a piarista rend alapítója, Kalazanci Szent József célja egy olyan iskola létrehozása volt, ahol nem csak okosak, de Istenhívők is lesznek a diákok.
– Legyen a miénk a tanulás, a hit, a jó cselekedetek, a törődés, a lélek és az együtt tanulás iskolája is, ahol odafigyelünk az egyéni igényekre és ahol a tanár éppúgy tanul, mint a diák – mondta.
A szentmisén részt vett Kondé Lajos plébános is, aki öregdiákként meg is osztotta a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban szerzett élményeit a jelenlévőkkel, és azt, miért is büszke arra, hogy a piarista családhoz tartozik. Mint mesélte, az 1975-ös tanévnyitón azért imádkozott, hogy sikerüljön bent maradnia az iskolában, hiszen elhangzott: sokan elhagyják a magas követelmények miatt.
– Itt azonban nem csak tanultunk, lelkiekben is formáltak bennünket. A mai napig emlékszek a hangulatos adventi estékre, a kirándulásokra és gyalogtúrákra. Ott felnőttként tekintettek ránk és elindítottak bennünket az életben. Kívánom, hogy mindenki találja meg itt önmagát és legyen boldog ott, ahova az Úristen vezeti – fogalmazott Kondé Lajos.
Jubileumi tanévnyitót tartottak a Piaristák. Fotók: Karnok Csaba
A mise után Jusztinné Nedelkovics Alíz igazgató arról beszélt, hogy bár a piarista gimnáziumot 300 évvel ezelőtt alapították, kisebb szünet után éppen 30 éve, 1991-ben indult újra. Így fordulhat elő, hogy a jubileumi évben a 259. tanévet nyitja meg.
– A miénk volt sokáig az első és egyetlen gimnázium. Az emlékezés segít nekünk abban, hogy visszamenjünk az időben és megnézzük, honnan jöttünk és honnan jutottunk el idáig – mondta.