2021.07.14. 12:46
Balesetveszélyes aknafedelek Szegeden
Három balesetveszélyes aknafedél miatt jelzett olvasónk, találtunk ugyanannyi rossz állapotú vízelvezetőt is a Brüsszeli körúti buszmegállónál. A Szegedi Vízmű Zrt. rendszerében rögzítették a hibabejelentést, a környezetben okozható károk mértéke, a közlekedés érintettsége dönt többek között arról, milyen hamar javítják.
A József Attila sugárút és a nagykörút kereszteződésénél, a Brüsszeli körúti buszmegállónál talált olvasónk balesetveszélyes aknákat. Fotó: Frank Yvette
Fotó: Frank Yvette
Szegedi olvasónk, Czinner László jelezte szerkesztőségünknek: a Brüsszeli körúti buszmegállónál, a József Attila sugárúton, kicsivel a nagykörút után, az úttesten három olyan akna is van, ami balesetveszélyes, úgy véli, bármikor beszakadhat. Már járt a Volánnál, a rendőrségen, a városnak is jelezte a problémát, de senki sem illetékes az ügyben. Valakinek viszont mégiscsak ki kellene javítania a hibákat, mert ez így balesetveszélyes.
Megnéztük a buszmegálló környékét, és azt láttuk, hogy az aknafedelek körül feltöredezett a beton, és találtunk megsüllyedt, szintén rossz állapotban lévő vízelvezetőket is. Összesen hat aknafedél és vízelvezető van a jelzett részen, mindegyik problémásnak látszik ránézésre. Megkerestük a Magyar Közút Csongrád Megyei Igazgatóságát, és kiderült, hogy a József Attila sugárút nagykörút utáni szakasza a közút kezelésében áll. Feltettük a kérdést az igazgatóságnak: várható-e a hibák kijavítása a közeljövőben?
A Magyar Közút kommunikációs osztályától megtudtuk, hogy az út alatt elhelyezett közművek, az útburkolatban és a buszöbölben található aknák üzemeltetése és fenntartása, karbantartása, javítása nem társaságukhoz tartozik, hanem az illetékes közműszolgáltatóhoz. A szegedi csatornák és vízelvezetők fenntartója a Szegedi Vízmű Zrt., náluk szintén érdeklődtünk. Kiderült, hogy az ivóvíz- és csatornahálózaton (vezetékek, bekötések, tűzcsapok, csatornafedelek, rácsos lefolyók) jellemzően egyszerre, egy időben több, kisebb-nagyobb meghibásodás is jelentkezik, éves szinten ezek száma 1500–2000 fölé is emelkedhet. A Vízmű szakemberei több szempontot figyelembe véve döntenek a javítási sorrendről, ilyen például a vízfolyás nagysága, a környezetben okozható károk mértéke, a közlekedés érintettsége. Az általános hibaelhárítást, javítást folyamatosan, ütemezetten végzik. A jelzett hibát a rendszerükben rögzítették, a javítási besorolás szerint kerül majd sor a hibaelhárításra.
Összesen hat aknafedél és vízelvezető van a jelzett részen, mindegyik problémásnak látszik ránézésre.