Magyarkupameccs Újpesten

2 órája

Most esélyes a KÉSZ-St. Mihály

Bajnoki helyett kupaforduló következik a női labdarúgóknál. A szegedi KÉSZ-St. Mihály vasárnap 15 órakor a Simple női kupában az Újpest vendége lesz a 4. forduló mérkőzésén.

Mádi József

Azok után, hogy a szegedi csapat megnyerte a legutóbbi bajnoki mérkőzését, ezúttal a Simple női magyar kupa 4. fordulójában vár rá feladat. A KÉSZ-St. Mihály ellenfele az NB II. keleti csoportjában szereplő Újpest FC lesz. A mérkőzés vasárnap 15 órakor kezdődik.

KÉSZ-St. Mihály
Meg kell majd küzdenie a KÉSZ-St. Mihály játékosainak (kék-feketében) a kupatovábbjutásért.  Fotó: Gémes Sándor

KÉSZ-St. Mihály: kötelező

A kupában a két csapat közül csak a fővárosiak voltak érdekeltek a sorozat előző köreiben: az Újpest FC először a BVSC-t verte 3–0-ra, majd a Vasast 2–0-ra, legutóbb pedig a Csepel gárdáját 4–1-re. Azaz ebben a szezonban komoly háttere van a kupaszereplésben a lila-fehéreknek. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged most kapcsolódik be a kupába, a 4. fordulóban kell először pályára lépniük Hadár Attila tanítványainak. 

Az Újpest a bajnokságban eddig parádésan szerepel, hiszen négyből négy meccset nyert a Hatvan (19–0), a Gödöllő (7–0), a Vasad (4–0) és a Nyíregyháza (4–3) ellen. A budapestiek így az eddig hét tétmérkőzésüket egyaránt megnyerték ebben a szezonban.

– Örülök, hogy van ez a kupameccs, mert így legalább nem jövünk ki a bajnoki ritmusból. Azok a játékosnak jutnak majd nagyobb szerephez, akik eddig kevesebbet futballoztak – nyilatkozta Hadár Attila.

A KÉSZ-St. Mihály-Szeged legutóbbi bajnokijáról itt tudósítottunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában