2 órája
Borbola Imre: büszke ránk a Ferencváros
Újra összejött a Fradi aranycsapata. Az egykori szegedi és ferencvárosi birkózó, Borbola Imre immár másodszor hívta el és vendégelte meg a zöld-fehér klub kiválóságait lakhelyén.
Fontos év volt 1976 a Ferencváros birkózó szakosztályának életében. Ekkor nyerte meg ugyanis a szabadfogású csapatbajnokságot a zöld-fehérek aranycsapata a következő összeállításban: Gyulai Mihály (48 kg), Gál Henrik (52 kg), Klinga László (57 kg), Széles József (62 kg), Borbola Imre (68 kg), Fehér István (74 kg), Petrezselyem Antal (82 kg), Bauer Dezső (90 kg), Kispéter Tibor (100 kg), Balla József (+100 kg). A csapatban két szegedi volt: Borbola és Balla.
Borbola Imre mint vendéglátó
Az egykori SZVSE-, majd Fradi-birkózó, Borbola Imre 2021 után immár másodszor gondolta úgy, hogy meghívja a csapatot Szegedre. A csapat a Brüsszeli körúton lévő vállalkozásnál találkozott, majd egy közös ebéden idézték fel a sok-sok remek pillanatot és vicces eseményt.
Borbola 1969-ben kezdett el birkózni Benkő Gyulánál, majd az SZVSE igazolt versenyzője lett, 1972-ben pedig az ifjúsági válogatottban is bemutatkozott Ballával együtt, ezután került Budapestre.
– Eleve Fradista voltam, ezen kívül pedig rengeteg mindent kaptam a klubtól: emberré neveltek, munkahelyet biztosítottak. A 48 kilogrammos súlycsoportnál állapodtam meg, és amikor 1976-ben megnyertük a szabadfogású országos bajnokságot, igaz volt ránk az, hogy egy mindenkiért, mindenki egyért küzdött. Olyan ellenfeleket győztem le ebben az időszakban, akiket sem előtte, sem utána. Ha nem volt hétvégén verseny, akkor az akkori edzőmön, Jancsi bácsin gyakoroltam a karkulcsolást, így vertem meg például a mongol vb-ezüstérmest is. Ha maradok Szegeden, elvesztem volna. Tudom, hogy a klub is büszke ránk, ezért is érzem fontosnak, hogy összejöjjünk, emlékezzünk azokra, akik már nincsenek köztünk, érezzük jól magukat. Úgy látom, örömmel is jönnek Szegedre a korábbi társak – mesélt Borbola Imre.
Borbola Imre előző szervezéséről legutóbb itt írtunk.