Helyi sport

2024.09.04. 19:51

Major Endre bronzérmes a paralimpián

Óriási csatát vívott Major Endre a brit Robert Davies-szel szemben a párizsi paralimpia elődöntőjében. A tavalyi Európa-bajnoksággal szemben ezúttal Davies nyert, ezzel Major Endre karrierje legnagyobb sikerét érte el, hiszen bronzérmet szerzett a paralimpián.

Major Endre bronzérmes a párizsi paralimpián.

Fotó: Lénárt Márton

Az Andrea Borgato ellen megnyert negyeddöntőt követően az már biztos volt, hogy érmet szerez Major Endre a párizsi paralimpián. A sikerrel vett első mérkőzést követően az elődöntőben az a brit ellenfél vár Majorra, akit tavaly az Európa-bajnokság döntőjében legyőzött. A lebonyolítás értelmében nem rendeznek bronzmeccset, így a brit Robert Davies elleni elődöntőnek az volt a tétje, milyen színű érmet szerez Major Endre. Akárcsak a negyeddöntőben, úgy az elődöntőben is az első szettet elveszítette Major Endre, és a második játszmában is 11–6-ra Davies, akivel szemben tavaly Európa-bajnoki címet nyert Major Endre. A harmadik szett már szorosabb játékot hozott, és nagy csatában szépített az ATSK Szeged játékosa, miután az első szettlabdáját rögtön ki is használta.

Major Endre
Major Endre a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte Párizsban.
Fotó: Lénárt Márton

A negyedik játszmában négypontos hátrányban is volt Major Endre, de 7–5-re feljött a szegedi játékos, majd két szervájával ki is egyenlített. A vezetést nem sikerült átvennie Majornak, a riói paralimpia bajnokával szemben két meccslabdát azonban hárított az ATSK Szeged játékosa. 10–10 után fordítani tudott Major, de lezárnia nem sikerült a szettet. Elképesztően szoros játék volt, hol Davies, hol Major vezetett egyel, de a végső pontot egyikük sem tudta bevinni. Davies harmadik meccslabdáját is hárította Major Endre, a negyediket azonban már nem, 16–14-re nyerte a brit a negyedik játszmát, ezzl 3:1-re nyert, s ő jutott be a paralimpiai döntőben. Major Endre ezzel az eredménnyel bronzérmet szerzett Párizsban! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában