2 órája
Pénzjutalmat kaphatnak a legkiválóbb, ifjú kritikusok
Középiskolás diákokat és egyetemista hallgatókat céloz a Zsigmond Vilmos Nemzetköi Filmfesztivál kritikaíró pályázata.
Idén is kritikaíró pályázatot hirdettek a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál szervezői, amelynek október 8-a és 12-e között a Belvárosi Mozi ad majd otthont. Tavaly csaknem harminc beadvány érkezett a felhívásra. A sikerre való tekintettel idén is olyan középiskolás diákok és egyetemista hallgatók jelentkezését várják, akik a film mellett érdeklődnek a szövegalkotás, a kritikaírás iránt. A versenyzőknek a szakmai zsűri által választott három, versenyprogramban is induló rövidfilm közül kell választaniuk egyet, amelyről 3-5 ezer karakter terjedelemben írnak filmkritikát.
A pályázók nevezési szándékuk és rövid bemutatkozásuk elküldése után kapják meg a három filmet, illetve az információkat a lebonyolítás további módjáról. A beadványokat a [email protected] címre várják a szervezők, a szövegek leadási határideje október 7-én éjfél előtt egy perccel zárul. A háromtagú, gyakorló kritikusokból álló zsűri döntése alapján az első három helyezett pénzjutalmat kap, illetve megjelenési lehetőséget a Filmtekercs felületén. A zsűri tagjai Bárány Bence (Filmvilág, Filmtett, Puliwood), Buzsik Turner Krisztina (Filmvilág, Filmtett) és Gyöngyösi Lilla (a Filmtekercs főszerkesztője, a Litera szerkesztője, Filmvilág, Filmtett) lesznek. Az első helyezett negyven, a második harminc, a harmadik húszezer forint díjazásban részesül.