2024.09.06. 08:30
Szakmai programokat rendeznek a Bedőben
Fotó: Török János / Archív fotó
Szeptembertől kezdetét veszi az erdészeti bemutató üzemi program, amelynek keretében az erdők kezelésével kapcsolatos tudásátadásban vehetnek részt az erdőgazdálkodásban dolgozó szakemberek
– jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár. A Vidékfejlesztési Program 750 millió forintos támogatásából az erdészeti szakiskolák modern erdészeti eszközöket is beszerezhetnek, jelentősen emelve ezzel az ország legfontosabb zöldvagyonának kezelésével kapcsolatos gyakorlati oktatás színvonalát. A két Csongrád-Csanád vármegyei erdészeti iskolában is tartanak majd bemutatókat.
Andrésiné Ambrus Ildikó, az Alföldi ASzC Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója elmondta, többen pályáztak közösen.
A koordináló az az Erdészeti Ágazati Tudásközpont. Eszközbeszerzések lesznek, illetve ezekkel párhuzamosan bemutató üzemi programokat tartunk hat témakörben. Ezek többször ismétlődnek pénteki napokon, délelőtt egy kezdő, délután pedig egy haladó képzést tartunk. Ezek kimondottan erdőgazdálkodóknak és erdőgazdálkodók alkalmazottainak szólnak
– magyarázta az igazgató.
A szakemberek megismerkedhetnek majd klímaváltozáshoz kapcsolódó szoftverrel, amelyet az Erdészeti Tudományos Egyetem, a Soproni Egyetem szervezete fejlesztett ki. Szó lesz majd az erdőtűz megelőzésről, erdővédelmi problémákról. Beszélnek majd az EUTR és EKR alkalmazásról, ami a faanyag nyomonkövetését, szállítását, ennek dokumentálását végző program. És lesz természetesen fadöntés is, pontosabban: méretes fák irányított döntése.