Sakkolimpia

2024.09.16. 09:13

Negyedik helyen várja a férficsapat az India elleni rangadót

Öt forduló után a negyedik helyen áll az első számú magyar férficsapat a budapesti sakkolimpián. Rapport Richárdék hétfőn a nagy esélyes Indiával találkoznak.

MW

Rapport Richárd nemzetközi nagymester (b)

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A nyílt szekcióban a házigazda kilencedikként rangsorolt válogatottja vasárnap Ukrajna elleni szép győzelemmel őrizte meg százszázalékos mérlegét. 

A mezőnyben a magyarok mellett még a másodikként és harmadikként kiemelt India és Kína, valamint bombameglepetésre az előzetesen a 21. helyen rangsorolt Vietnám százszázalékos. 

Közöttük az úgynevezett Sonnborn-Berger pontszámítás rangsorol, amely azt veszi figyelembe, melyik csapat ért el erősebb ellenféllel szemben jobb eredményt. Ez alapján jelenleg India (10 pont, 108 SB-pont), Kína (10, 86), Vietnám (10, 83) és Magyarország (10, 77,5) a sorrend. Az első négy egymással mérkőzik hétfőn, így magyar–indiai és kínai–vietnámi rangadóra kerül sor.

A nőknél a mindössze 17 esztendős Gaál Zsóka vezette együttes eddig egy vereséget szenvedett, vasárnap a magasabban rangsorolt észteket győzte le. Ezzel a nyolcadik helyen várja a Peru elleni folytatást. Az élen India, Örményország és Mongólia áll egyformán hibátlan teljesítménnyel.

A 45. sakkolimpia hétfőn 15 órától a hatodik fordulóval folytatódik. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap a kedd lesz.

Hallgassa meg a 45. sakkolimpia hivatalos dalát:


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában