Programozni gyerekjáték

Ha azt mondjuk, programozás, az emberek többségének egyből egy kocka felnőtt jut eszébe, aki egész nap a gép előtt ül és hihetetlen bonyolult képleteket nézeget a monitorján. Ez a munka a mai napig nagyon komoly tudást feltételez, mondhatni, nem gyerekjáték. Pedig sok általános iskolában már az alsósoknak is tanítják ennek az alapjait Lego robotok segítségével és a kicsik láthatóan nem csak élvezik, tehetségesek is ebben.

Emlékszem, amikor én voltam alsós, már akkor is voltak hasonló kezdeményezések. Persze akkor még nem menő robotokkal dolgoztunk, hanem Comodor 64-es számítógépekkel. A szakkörön pedig az volt a feladat, hogy egy kocka vagy labda, amit szintén le kellett programozni, átpattogjon a képernyőn. Soha nem sikerült még csak megközelítőleg sem teljesítenem a feladatot, pedig tényleg nagyon igyekeztem. A Basic programnyelv megtanulásához még egy kártyajátékot is kaptam a szüleimtől – azóta is ez az egyetlen olyan játékom, amivel azért nem játszottam soha, mert képtelen voltam megérteni a szabályait.

Szóval nálam így vérzett el a programozás, ezért nagyon tudom becsülni azokat, akik már 8-9 évesen játszi könnyedséggel mutogatják, hogyan kell rábírni egy általuk épített autót vagy bármit, hogy úgy menjen végig az akadálypályán és közben még feladatokat is elvégezzen, ahogyan ők akarják. Kíváncsi leszek, az ő tudásukkal felnőtt korukban mi lesz majd a kihívás számukra ebben a szakmában, hiszen már most olyan tudással rendelkeznek, amivel a felnőttek többsége sem. Talán itt látszik legjobban, milyen rohamos léptékben fejlődik az emberiség tudása: ma már a gyerekek is tudják, amit szüleik ha akarnának, sem biztos, hogy meg tudnának tanulni. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy csak a mesterséges intelligenciáé a jövő: a tudás és a korlátlan fejlődés képessége megvan az élő emberek fejében is. Csak meg kell keresni a mostani kisgyermekekében.