Locsolkodásaim

A húsvét a kicsiknek, fiúknak és lányoknak a locsolkodásokról marad először emlékezetes. Ezt a szokást, főleg a vödrös verzióját elevenítették fel több helyen, például Ópusztaszeren, a Szeri Húsvéton. Eszembe jutottak az én locsolkodásaim, amik főként Tiszaföldvárhoz kötődtek, ott voltam ovis és jártam alsóba.

Azzal kezdtük a napot, hogy apuval meglocsoltuk anyut, majd nyakunkba vettük a falut, a közelbe, Palatinusz Zsuzsiékhoz mindig elmentünk. Kedvesen fogadtak, a „Zöld erdőben jártam, Kék ibolyát láttam, El akart hervadni, Szabad-e locsolni?” után menetrend szerint érkeztek az igenek, jött a kölnis locsolás, a piros tojás, a süti és az üdítő. Az csak utólag ugrott be, hogy a felnőttek kisebb poharakból ittak, mégis sokkal hamarabb lett virágos jókedvük. Ja, és a női igenek is ritkultak – idővel.

Kicsit később, Szegeden már csak családon belüli szokás lett locsolkodás, nem jártuk az ismerősöket, nem is volt annyi, mint Földváron. Iskolatársak, munkatársak is célkeresztbe kerültek, de mindig azt hallottam, hogy utálják, bezárkóznak, vagy elmennek otthonról. Hódmezővásárhelyen kísérleteztem riportokkal. Volt, hogy az utcán szólítottam meg láthatóan locsolkodókörúton járó apát és kisfiát, elmentem a laktanyába meglesni az ottani szokást, voltam lányos családnál, ahol a rokon és ismerős fiúkat, férfiakat várták. Megpróbálkoztam a „kalózlocsolkodással” is: ismeretlenekhez csengettem be versikémmel és kölnimmel. Akadt ahol elzavartak, és meglepetésemre olyan otthon is ahová beengedtek és végül jót beszélgettünk.

A locsolkodás kezd kimenni a divatból, ma szinte már csak hagyományként, rendezvényeken él. Kár. Mert jó közösségi programja a húsvét hétfőnek. Mert találkozni, dumcsizni mindig jó. Nem?