Előítélet

Bejárta a közösségi médiát, már nem tudom hányadik alkalommal az a fotó, amelyen az egyik világhírű képtárban, egy világhírű festmény mellett üldögélnek a diákok és a mobiltelefonjukat nyomkodják. Persze voltak, akik azonnal „ugrottak” a képre, sokan osztogatták, és posztban, vagy kommentben alázták a képen látott fiatalokat és az egész generációjukat. Egy ismerősöm is, aki nyugdíjba vonulása előtti időszakban középiskolai tanár volt. Ő néhány keresetlen gondolattal is megspékelte a fotón látottakat, félhülye, félanalfabéta nemzedéknek titulálva a mai kor gyermekeit. Ítélkezett egy kiragadott kép miatt.

Egy kicsit kellett volna csak utánanéznie és nagyjából 10 másodperc alatt meglett volna a válasz az „elhülyítő” mobiltelefon segítségével. Kiderült volna, hogy a diákok nem azért üldögéltek a múzeumi padon a telefonjukba mélyedve, mert egy elcseszett, digitális generáció tagjai, hanem azért, mert múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, ahol a korosztályuknak megfelelően foglalkoztak velük és a mobiljukon kerestettek velük további információkat a képről.

Emberünk napjainkban számos település közterén is láthat ilyen „félhülyéket”, akik „bűne” ugyanaz, mint az ominózus fotón látható fiataloké. Állnak a parkokban, nézik a szobrokat, aztán előveszik a mobilt és uram bocsá’, egy QR-kód segítségével megtudják, ki volt az alkotó, ki vagy mi ihlette a mű készítésére...

Volt pedagógusként és szülőként is mélyen bántott az a félhülyézős megjegyzés, gondolom, nem csak engem, másokat is. Mert félhülyék és félanaélfabéták minden korban voltak és lesznek is. Ahhoz sohasem kellett mobiltelefon, ment az anélkül is. Ez a generáció sem rosszabb, mint a többi volt, csak közben a világ változott.