Múzeumok éjszakája

2023.06.20. 12:59

Szegeden is szervez programokat a Neumann Társaság

delmagyar.hu

ILLUSZTRÁCIÓ: Frank Yvette

Szegeden is szervez programokat a Neumann Társaság a Múzeumok éjszakáján: szombaton a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában várják ingyenes, szórakoztató rendezvényekkel az érdeklődőket.

Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában működő Informatika Történeti Kiállításon 15 és 23 óra között zajlanak a programok, a tárlatvezetéseken a tudós életműve mellett a távközlés és a számítástechnika fejlődését is megismerhetik az érdeklődők.

A szegedi programokon Vágfalvi Zoltán Csaba, az SZTE Jelenkortörténeti és Összehasonlító Doktori Program hallgatója, gimnáziumi tanár azt vizsgálja, újítóként hogyan alakulhatott volna Neumann János pályája, ha nem a matematika tudományát választja, hogyan reagált volna útkeresésére a kortárs politikum vagy akár az állambiztonság. Tóth I. János, az SZTE BTK Filozófia Tanszékének munkatársa előadásában a játékelmélet előzményeit mutatja be, kifejtve Neumann János meghatározó szerepét annak kialakulásában, majd későbbi fejlődésében, valamint azt, hogyan használható az elmélet a társadalmi problémák elemzésére.

A 10 éves Informatika Történeti Kiállítást Orbán Hedvig, az Agóra igazgatója köszönti, majd Kónya Orsolya ITK múzeumpedagógus és Megyery Károly, a Neumann Társaság Múlt örökség gondozója, mentora a világszinten is egyedülálló tárlat nem mindennapi létrejöttéről beszél, felidézve a legfontosabb mérföldköveket. Kónya Orsolya második előadásában a Neumann-elveken keresztül avatja be az érdeklődőket a ma is használatos számítógépek működési elveibe.

Gál Péter programtervező, játéktervező előadásában az ördöglakatok világán keresztül vizsgálja a Neumann-elv alapú számítógépek működését, Korom Dezső és Szendrei József távközlési szakértők pedig azt tekintik át előadásukban, milyen hatása volt Neumann Jánosnak a telekommunikáció fejlődésére a távírótól az okostelefonokig.

 



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában