Majtényi András 1978-tól a drámatagozat munkáját segíti, ének-zenét tanít, zongorán kísér

Szüleim az úgynevezett értelmiségi körbe tartoztak, mindketten irodai munkát végeztek. Édesapám adóval foglalkozott, édesanyám adminisztrátorként dolgozott. Két féltestvérem volt, sajnos néhány éve már nincsenek közöttünk. Egy nagy családi házban éltünk, három generáció együtt, a nagyszüleim, szüleim és mi gyerekek. Nagyon jó gyermekkorom volt. Az otthonunk valóságos földi paradicsom volt egy óriási kerttel. Máig szívesen emlékszem vissza azokra az időkre 

A második világháború után nem nagyon voltak zenetanárok, az állami zeneoktatás csak 1954-1955 táján kezdődött nálunk, Szentesen is. Voltak viszont úgynevezett „zongora nénik”, úriasszonyok, katonatiszt feleségek, akik tanultak zongorázni és becsületes amatőrökként zongoratanítást vállaltak. A leghálásabb annak a zongoratanáromnak vagyok, aki arisztokrata származású volt, megjárta a poklok poklát és utána fantasztikus tanárként dolgozott a szentesi zeneiskolában. A mi családunk is bérelt egy zongorát, a bátyámhoz és a nővéremhez pedig kijárt egy „zongora néni”. Én is körülöttük sertepertéltem, de engem már az akkoriban induló állami zeneiskolába írattak be a szüleim

Édesanyám finoman szólva is, igen határozott asszony volt. Máig a fülemben csengenek a szavai. Amit ő egyszer kimondott, az olyan volt, mintha kőbe lett volna vésve, nem volt apelláta. Mint egy sebzett oroszlán, úgy reagált a kiiratkozós ötletemre: „Micsoda?! Szó sem lehet róla! Mars vissza a zeneiskolába!” Akkor nem örültem, de utólag nagyon hálás vagyok ezért a határozott szülői fellépésért, hogy a sarkára állt, mert ha akkor enged, teljesen másképp alakult volna az életem! 

A szüleim úgy gondolták, hogy ők is irodában dolgoztak, én is vigyem tovább a hagyományt, legyen egy rendes szakmám és beírattak a közgazdasági technikumba. Nem szerettem, szenvedtem az érettségig. Nem érdekelt, nem is értettem azokat a tantárgyakat, rossz tanuló voltam. Kínkeservesen érettségiztem a szaktárgyakból. A zeneiskolában azonban nagyon jól éreztem magam és az ottani tanáraim inspiráltak, hogy a Szegedi Konzervatóriumba felvételizzek. Fel is vettek. 1971-ben kaptam meg a zongoraszakos tanári diplomám. Éppen néhány napja került a kezembe pakolászás közben egy orsós magnetofonszalag. A fiatalok már nem is tudják mi az. Azon volt rajta az 1971 májusi diplomakoncertem, ahol Bachot, Mendelssohnt, Bartókot és Beethovent játszottam. Egy kedves barátomat kértem meg, hogy digitalizálja. Gyalázatosan rossz a felvétel minősége, hiszen akkoriban csak egyetlen egy mikrofonnal rögzítették. Meghallgattam, mit mondjak, nagyon érdekes volt… Sok mindent másképp csinálnék, elsősorban lassabban játszanék. Akkor az ifjúi hév nagyobb tempót diktált. De jó érzés volt visszahallani a fiatal önmagam játékát 

A magánének szakot nem nekem találták ki. Megcsináltam becsülettel, de utána ez a diplomám bekerült a fiókba. Azt nem mondom, hogy nem vettem hasznát, mert volt néhány növendékem és a kórusmunkához is jól jött az a tudás, de nem a magánének oktatás volt az én utam, hanem a zongora

Amikor Bácskai Miska bácsiék megálmodták és létrehozták a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatát, akkor átmentem a gimnáziumba, másodállásban pedig zongorát tanítottam a zeneiskolában. 1978-tól tulajdonképpen napjainkig a gimnázium drámatagozatának munkáját segítem, ének-zenét tanítok, zongorán kísérek. Szerencsés csillagzat alatt születtem, mert a teremtő megáldott azzal is, hogy ne csak kotta alapján tudjak zongorázni, hanem fül után is, vagyis kottista is vagyok és naturalista is. Egyik kollégám tréfásan mondogatta, hogy ha majd kiszállok a mókuskerékből, két embert kell a helyemre felvenni a gimnáziumba, egyet, aki zeneakadémiát végzett és egy cigányzenészt, aki hallás után mindent lejátszik. Egyébként ha hiszi, ha nem, fiatalkoromban nyaranta bárzongoristaként is dolgoztam. Ahogy mondani szokás, fiatal voltam és kellett a pénz. Nehéz munka volt, de jól fizettek érte. Többek között a szentesi Petőfi bárban helyettesítettem a szabadságra menő zongoristát, de Szegeden is dolgoztam

Abban is szerencsés vagyok, hogy nekem a transzponálás is gond nélkül megy, vagyis ha valamelyik drámais tanítványom azt mondja, „Tanár úr kérem, nekem ez kicsit magas!”, akkor 2 hanggal lejjebb veszem. Nagyon sok zenés darabot hoztunk tető alá a diákokkal. Sok tanítványunk lett országosan is ismert, például Náray Erika, Zséda, Szekeres Adrienn, Péter-Szabó Szilvia, Fesztbaum Béla és még sokan mások. A gimnáziumban egy időben volt egy nagyon jó kórusom, nagyjából a rendszerváltozás időszakában. Akkor Németországban és Franciaországban is felléptünk. Egy ott készült felvételt is mostanában néztem újra. 16-17 évesen Zséda, Szekeres Adrienn, Péter-Szabó Szilvia álltak egymás mellett. Reneszánsz madrigálokat, Kodályt, Bartókot énekeltek, pár év múlva pedig könnyűzenei karriert futottak be 

A feleségem, ugyancsak Vásárhelyen, könyvtárigazgató volt, ezért engedtem a hívó szónak és elvállaltam a zeneiskola igazgatását. De úgy látszik, engem a sors a drámatagozat zenetanárának teremtett, ezért egy év múlva visszamentem a gimnáziumba

76 évesen úgy vagyok vele, hogy egyszer mindent abba kell hagyni. Az elmúlt években már megfogadtam párszor, hogy ez lesz az utolsó tanév, aztán mégsem, mert szívesen csinálom, nagy örömömet lelem a tanításban. Most azt mondom, hogy még a jövő év, aztán tényleg vége! 

Hogy mit ad nekem a zene? Tulajdonképpen mindent. Ez az egyetlen dolog, amihez értek. Zene nélkül elvonási tüneteim lennének 

Sajnos a feleségem korán, 25 éve vesztettem el, akkor 17, illetve 7 évesek voltak a kislányaink, akiket egyedül neveltem fel, de sok segítséget kaptam a kollégáimtól, barátaimtól. Mindkét gyermekünk zenész lett. A nagyobbik lányunk, Eszter zongoraszakon végzett a Zeneakadémián. A családjával most Németországban él, van egy 2 éves kisunokám. A kisebbik lányunk, Laura ének-zene szakon végzett, az egri egyetemen tanít óvónőket és tanítókat. Pár napja levizsgáztatta a hallgatóit és most egy időre kiszáll a tanításból, mert nagy örömömre, másfél hónap múlva megszületik a második kisunokám!